Böbbenet blog

Friss topikok

  • RitaVeronika: Nahát nem lehetett már akárhogy hozzászólni...:) Szóval csak az utolsó mondathoz reagálnék így, jó... (2009.10.14. 16:12) No, ennek is eljött az ideje..
  • Rita: Jaj, igen, igen, igen és igen. Főleg az utolsó két bekezdés. (2008.07.30. 19:26) lezárni...
  • Rita: Az első pár sor akár rólam is szólhatna. Pedig mikor ezt írtad nem is nagyon beszéltünk. A sors fi... (2008.07.25. 12:20) Várakozások és próbálkozások..
  • Rita: Nem fog rosszul esni, ha ezt a dalt én is felteszem a blogra? Nagyon imádom, de nem szeretném "ell... (2008.05.18. 22:17) tájkép csata előtt...
  • Rita: Mindig lesznek a múltban olyan dolgok, amelyeken nem lehet "túl lenni". Nem mondom, hogy így van r... (2008.05.01. 16:44) az egyik szemem sír... és néha a másik is...

HTML

Linkblog

Esti bújócska.. :)

2008.02.05. 23:27 Böbbenet

Azt hittem lesz egy nyugis kis estém... :) hát nem jött össze... :D
úgy terveztem, hogy lesz egy msn-mentes estém... ki-ki miért, de sehol senki.. szóval azt gondoltam, hogy végre behozom az összes lemaradásom (emilek) és vééééégre kialszom magam egy hétköznap este is... ezzel szemben... úgy hallottam, mintha csöpögne a csap.. de hát nem volt nehéz meggyőződni róla, hogy nem.. áááá... neeeem... ennél sokkal jobb... cserélve volt a konyhabútor.. nem régen, úgy két éve, így vettem már a lakást.. még az a szerencse, hogy a fal és a szekrény között van egy szűk 10 cm-es hely (ezen épp befért még a kezem)... kiderült, hogy több, mint valószínű anyám az alsó szomszéd miatt csuklik, mivel egy gyönyörű kis tavacska keletkezett a konyhabútor alatt... valószínű, hogy amikor cserélték a szekrényt, akkor rosszul csináltak valamit.. ott, ahol a falból érkező cső csatlakozik az új csappal (mindez a mosogató alatt), no onnan jött a csöpp-csöpp hang... persze hát háromnegyed 9-kor felhívtam apámat, hogy ugyan jöjjön már holnap és én pedig fél tízig nem csináltam mást, mint bevackolva magam a mosogató alá egy lavorral és két jobb sorsra érdemes törölközővel, itattam fel a vizet... biztosan jól nézhettem ki… és a helyzeten már a végén csak mosolyogni tudtam.. eszembe jutott, amikor régen egyszer egy ééérdekes/izgalmas/könnyed/vicces beszélgetés során éppen ezt a helyet próbáltuk megosztani… valakivel..
:)

szépen alakul a hét, mondhatom.... de ha még mindig nem kapott el a sírógörcs, akkor nincs nagy vééész... Azt hiszem ma este már semmi komolyság nem fér belém… néha muszáj ezt.. :)

a komoly dolgokat elküldtem aludni, én pedig maradtam csak így, mert ezt a napot eldönteni, hogy milyennek soroljam be.. igazán nem egy éjszakás feladat lesz...

szóval ennyit a ma esti értelmes gondolatokról és blogolásról... :)

 

Szólj hozzá!

Címkék: nem mindennapos

kis-nagy olasz családom...

2008.02.01. 23:50 Böbbenet

Aki ismer, az tudja, hogy ez a munkahelyemet jelenti… az igazi családom.. az mááás kategória.. :)

Szóval itt jöhetnek az idéző-, meg a gondolatjelek… de mégis, valahogyan tényleg úgy érzem magam.. hangos, zajos, érzelmekkel teli, sokszor vígjátékba illő szerepekkel és helyzetekkel… de néha dráma zajlik rendesen… (bár az is igaz, hogy néha az Adam’s Family ehhez képest rózsaszínű Barbie-mese…:D – ja, és akkor nem ilyen mulatságos…)

Megvan a tuti szerepkiosztás… van nekünk ott anyánk, apánk, kik már lassan a nagyszülő kort közelítik a „családban”, van nagynéni, nagybácsi, testvér, unokatestvér, férj, feleség, szóval a rokonság színes hada….

A érzelmek teljes skálája, bonyolult helyzetek, tékozló fiúk sora…

És itt aztán tényleg sokat kap az ember.. jót és rosszat… vannak tanulságos helyzetek, sokat vagy éppen semmit mondó emberi kapcsolatok, s azt hiszem mindenkinek tudnia kell, hogy mennyit bír itt, mert itt az élet nem fenékig tejfel, szóval nagyon nem, s könnyen áteshet az ember a paci túloldalára: amikor már nem edzi a lelkét az ottlét, nem erőt ad, s elhivatottságot a szép, a jobb felé, már nem több lesz tőle, hanem maga alá gyűrik a problémák, vagy éppen az emberi kapcsolatok… mert hát azok néha… jajjjjj.. s vannak szerencsések, akik már máshol hajtják a mókuskereket – talán nem is érzik annak, de annak örülök, hogy itt azért én is kaptam sokat emberileg néhány „rokontól”… viszont azért bármennyire névtelen a dolog, no, erről itt mégsem…. :D a vérfagyasztó és vérlázító helyzetekkel.. amiből nem csak tanulni lehet, hanem néha igen-igen kiábrándulni ember-, ill. munkatársainkból… de hát ilyen minden munkahelyen van, maximum nálunk csak jobban meg van szentségtelenítve a „család” szó…:D

Szólj hozzá!

Címkék: család mindennapok munkahely

érthetetlen-értelmetlen...

2008.02.01. 20:37 Böbbenet

Iszonyat dühös voltam ma… hangot is adtam neki, pedig ehhez már tényleg kell valami igazán nagyot produkálni.. (bár egy decemberi eset igazán megtanított arra, hogy jobb, ha  kiadom magamból, ami bánt, mert ez a folytonos „inkább nem szólok”, „persze, hát inkább a békesség kedvéért csináljuk meg”, „ne vegyünk róla tudomást”, „ne halljuk meg..” dolgok nem az én egészségemet lendítik előre…)

Általában szinte ösztönszerűen döntök emberekkel kapcsolatban.. mármint csak olyan téren, hogy mint mindenki, hagyatkozom a megérzéseimre: szimpatikus-e az illető vagy sem.. Jó pár éve volt, s úgy döntöttem igen… és hát azt hittem barátok lettünk.. aztán egy jó ideje megromlott ez a viszony, és nem is kicsit.. nehéz így egy munkahelyen dolgozni…. És nagyon sok dolog van, ami bosszant… azon túl, hogy ez életem egyik legnagyobb csalódása…

Végülis nem szoktam ennyire rossz emberismerő lenni… (lehet , hogy most nem is azzal van a baj) bár előfordul, de olykor azt is szereti az ember, aki úgymond nem érdemli meg (bár ez inkább a szerelmekre vonatkozik talán)… viszont a számomra érthetetlen okú támadások után.. ennek a végére pontot kell rakni.. próbáltam már szép szóval, s őszintén szólva volt már vita is… de akkor sem értem.. Egyébként rossz látni, hogy egy ember a hosszú, társtalanul töltött idő után hogyan válik magányossá és megkeseredetté.. valamilyen szinten sajnálom is.. viszont a bántásait nem igazán tudom hová rakni.. a féltékenységet, a rosszindulatot.. s azt az önmagával szembeni igénytelenséget, amely a mindennapokban megmutatkozik… és itt nem a mosdatlanságra gondolok.. az olyan tudásbéli hiányosságokra, amelyek kis energiával pótolhatóak lennének, s ezáltal számtalan konfliktus elkerülhetővé válna.. mert ugyan ki szeret a másik helyett dolgozni folyamatosan.. egy-két alkalommal még elmegy… de folyamatosan.. arra az okra hivatkozva, hogy „én nem értek ehhez”...(sokadjára...) - de hát könyörgöm, mindent meg lehet tanulni, csak akarni kell.. ezzel több is lesz az ember, én szeretek tanulni, új dolgokat tapasztalni, az ismeretlennel barátkozni és számomra pozitív életérzés valami új tudás..  olyan régi közhely az, hogy mindent el lehet venni tőlünk, csak a tudást nem…  a hétvégén én is igyekszem magam a közbeszerzési törvény sokszor (értelmetlenségével) mosolyt fakasztó paragrafusai közé ásni..:D ami mondjuk nem egy igazán színes hétvégi program (persze, az is lesz benne..:D) de élvezem most újra a tanulást, az újdonságot (bár ami azt illeti a téma már nem igazán az, de ilyen gyönyörű megfogalmazásokat.. lehetetlen lenne kihagyni.. főleg, ha az embert „kényszerítik” rá… :D vagyis hát továbbképzésre küldi a főnöke…)

Szóval nem is tudom.. amire még „ugrok” az a gerinctelenség.. a képmutatás.. az álszentség.. az, amikor valaki velünk szemben mézes-mázos, s amint hátat fordítunk, hát szid, átkoz, feketít s áztat bennünket… és ez egy idő után mindenkinek unalmassá válik, s szerintem megfordul mindenki fejében: akkor vajon rólam mit mond a hátam mögött???? És így aztán egy alkalommal ma, amikor is a helyzet úgy hozta, hát kifejtettem a nagyvilágnak és neki is, szemtől szembe, hogy mekkora hiány mutatkozik manapság a gerincességben.. sok mindenkiben… és csak remélni tudom, hogy vette a célzást.. nem tisztem nekem, hogy bárkit is kioktassak, talán csak védeni akarom magam és remélem nagyon, hogy otthon a tükörbe néz és mélyen elgondolkodik – én így nem igazán tudnék nyugodtan aludni…

S még arról talán, hogy hogyan is teremtünk itt néha kripta-hangulatot.. hát ez engem nem igazán zavar.. arról írok, ami jólesik… szeretnék még sok „reggeli”-élményt leírni, mert akkor tényleg és igazán jó kedvre derített egész délelőtt az eset, és valahogyan mindig tudok rajta mosolyogni.. s ma is csak vigyorogva „szólt rám” a kolleganőm, hogy „.. haaaaverkodsz megint…:D” mert szeretem nagyon a gyerekeket, s tetszik az a hivatás, (mondja ezt egy pályát vétett könyvelő…:D) szóval számomra mindig nagy öröm velük foglalkozni…:D, s inkább ritkán írok, de ne ilyet, mint ma…

1 komment

Címkék: gondolatok érzések düh csalódottság

Reggeli...

2008.01.29. 12:23 Böbbenet

 

Apa és fia a buszon. Ismerem őket látásból évek óta, a kisfiú a lányommal egyidős lehet… most szintén elsős.. reggelente egy megállóban várjuk a buszt, s most kivételesen ugyanarra is szállunk fel… Leülnek előttem, én a hátuk mögött állok. Gyors reggeli – ismerős a dolog: otthon mééég nem bír enni, de mihelyst elindulunk, rögtön egy lovat is fel tudna falni…  Amolyan „felnőttes” beszélgetés, mint férfi a férfival.. s az elsősök sokatmondó, rácsodálkozó megállapításai, büszke ténymegállapító közlései AZ iskola rendjével kapcsolatban.. A gyerek mesél.. és van köztük valami, ami úgy igazán lélekmelengető.. szoros kapocs… Kérdezi a gyerek az apjától, hogy tudta-e: ő a sorfelelős a héten.. tudják mindketten, hogy még nem újságolta, az evidens válasz a nem.. kérdés vissza: és mi az?.. jön a válasz: ő ügyel a rendre.. (válaszok között egyre gyorsabb ütemben fogy a két kifli :D)… ha mennek ebédelni vagy bárhová…  neki kell rászólnia a rosszalkodókra, és akire már harmadjára kell, amiatt szólni kell a tanító néninek.. apa meglepődve: te beárulod a társaidat? Kiiiisfiam, ne legyél már ennyire spicli… s ekkor már majdnem hangosan nevet a környező tömeg… eddig még csak vidám mosolyt csalt arcunkra a gyermeki őszinteség.. s ilyenkor jó találni egy másik szempárt, tekintetet, akár idegent is, cinkosan összekacsintani, s némán, nagy egyetértésben elmondani, hogy néézd már, milyen aranyos, s rögtön vidámabban indul a reggel.. és jönnek az apai jótanácsok, hogy ne áruld el a barátaidat, hiszen az nem jó dolog, de felel a gyerek, hogy ez a feladat ki van jelölve, s piros pontot kapnak érte ha jól végzik, mint a matek feladatot.. és a pofi morzsátlanítása közben megsimítja az apa huncutul a gyerek orrát is - s magyarázzuk el a gyereknek, hogy vannak olyan feladatok is, amik igen kellemetlenek, mert hiszen mit csináljon, ha  a legjobb barátját kellene „beárulni” – s a végképp mi vidámságot kelt: na, jó, de akkor csak a lányokat áruld be.. (s az apa arcán is csíntalan mosoly) – jó, de apa, a lányok nem rosszalkodnak…

Szólj hozzá!

a kimondatlan szavak...

2008.01.27. 22:05 Böbbenet

az egyik legnagyobb dolog, amit adhatunk és kaphatunk az őszinteség… amikor már nem számít, mert nem számíthat, hogy a másik mit gondol, mert csak az igaz számít, van, amikor már kegyes hazugságok sincsenek, mert nem kellenek… s ennyire őszinték csak kevés emberrel vagyunk igazán tényleg…

de néha ez nehéz.. mert van néha valami megfoghatatlan érzés a dolgok mögött…  amit tudsz te is, tud ő is.. és mégsem adunk neki hangot, elég, ha tudjuk… s jó érzés tölti el az embert, ha hiheti ugyanarra gondolunk mindketten… s ilyenkor szükséges már nem hangot adni ennek.. elég csak úgymond egymásra nézni… (ha lehet..)

viszont kísértenek a múltból a kimondatlan szavak.. amiket nem mondtam el, érzések,  gondolatok, amiket nem osztottam meg, ami végérvényesen, örökre elveszett… s nincs emberi tudás, szándék, s lehetőség, hogy visszahozzuk az időt, elmúlt, s nem csak az, ő is.. fájt, feszített sokáig, de már rég volt, mindössze egy keserédes emlék, ami néha-néha előkerül a múltból, de az érzés még ma is fájdalmasan hasít belém: amikor tudtam, hogy már nem lehet, s mégis kereste szemem a megszokott helyeken…

nem akarok többé kimondatlan szavakat… azt akarom érezni, hogy nyugodt a lelkem, s béke van benne… hogy nem feszít semmi, s lehetnek konfliktusok, mégse maradjon senkiben tüske – bennem sem, soha nem vágytam ennyire erre, mint egy jó ideje… eseménydús múltamban történt sok minden, s kellett ennek idő is, míg az ember nem csak megéli, meg is érti talán, mi emberi léptekkel érthető…  és néha vitázom a sorssal, hogy mi miért van és miért pont én, s meddig még… de el kell fogadni azt, amit lehet.. megpróbálok úgy élni, hogy aki fontos nekem, annak tudjam adni magamból azt, amit kell, s hogy az a néhány ember úgy gondolhasson rám, mint én rájuk…

s lehetek még mindig zizzent talán, hogy itt és így, de néha kell ez, mert néha nehéz lenne szemtől szemben elmondani dolgokat, s lehetőség sincs mindig, de így, itt, érti az, kinek szólnak a sorok és nekem is könnyebb talán… :)

1 komment

Címkék: gondolatok érzések

Mert van, ami tényleg nem mindegy…

2008.01.22. 22:43 Böbbenet

És hát ugye vannak a félreértett szavak… amiről mi azt hisszük egyértelmű, s ilyenkor bukásesélyesebbek a leírott gondolatok – amiket személyes kontaktus híján ki így, s más úgy értelmez… szó sincs róla, hogy én tudnék esetleg „vállvonva szeretni" – ilyen talán nem csak nálam nem létezik.. mindössze néha el kell fogadni azt, amin az ember talán nem tud változtatni – s ugyanúgy a saját érzéseit… még ha kicsit fáj is, mert szerintem igenis nem csak arról van szó, hogy a másik másképp szeret.. van úgy, hogy kevésbé… de ettől mi nem szeretjük őt nem annyira nagyon…

És a félreértett gondolatok..  és ha éppen "semmi" bajom… és ilyenkor kellene beszélni, beszélni, beszélni - beszéljünk a jóról, a rosszról, a problémákról, a kétségekről, az örömökről, a hétköznapi dolgokról, szóval mindenről, hogy értsük a másikat, hiszen ahhoz az összhanghoz, ami kellhet és kell nekünk, ahhoz nagyon sok időt kell eltölteni és főleg tartalmasan, rengeteg együttlét kell és tapasztalás a másik felől.. és persze jó esetben van az a nagyon mélyen, s rögtön kezdődő – nevezzük úgy: harmónia... :)

És van, amikor a beszélgetésből úgy tűnik soha, semennyi sem elég, és időnként elég csak összenézni, megérinteni a másikat... :) De amíg, s ekkor is, tényleg nem mindegy… ezt csak akkor érti meg az ember igazán, ha valami már nincs… vagy éppen távol van… és vannak a már egyszer kimondott szavak.. a jók, s rosszak, és olyan ez, mint hogy első benyomást nem lehet második találkozáskor újra szerezni.. ezek nyomot hagynak kitörölhetetlenül…

És a kihagyott lehetőségek.. melyek helyett talán kapunk másikat, de a tegnap.. az már elveszett, azt már nem hozhatjuk vissza…

És vannak dolgok, amiket -érthetetlenül- kimondani félünk, csak szeretnék, hogy a másik szavak nélkül is értse az érzést, a gondolatot.. és jóóó az, ha így van.. de ha nem megy elsőre, akkor még mindig csak a „gyakorlás" marad, és hogy milyen jó az msn, és aztán a fene vinné el még mindiiiiiig...

És hát legyen szó bármiről, tényleg soha, semmi sem mindegy, hát ne vegyünk „TG" emberi érzéseket, fektessünk inkább a jobb minőségű, drágább, vagyis hát idő- és energiaigényesebb, de ugyanakkor sokkal kifizetődőbb emberi értékekbe…

1 komment

Címkék: gondolatok mindennapok érzések

Szeretni bonyolult dolog...

2008.01.19. 02:19 Böbbenet

S néha olyan egyszerű dolgokba botlunk… s botlunk el, mert ezek aztán nagy bonyodalmakat okoznak…

Olyan egyszerű dolog a figyelmesség, a törődés.. persze a kivitelezés nem mindig, de ha szeretünk, akkor ez nem kérdés… nagyon elcsépelt, de nagyon igaz mondás az, hogy egy kapcsolatban az egyik fél mindig jobban szeret… s nem mindig jó éppen annak lenni… (bár a másik oldal sem könnyű, azt mondatja a tapasztalat) mert erre idővel rájön az ember, aztán kicsit először zokon is esik, de hát a fokozatok között talán nincs is nagy átmenet, s végülis vállvonva szeretjük tovább azt, akit s amíg lehet…

Figyelmesség.. törődés… persze ebből jut nekem sok, (s most csendben mosolygok :) ) mégis…  valahogyan most kell ez… lehet, hogy itt, ilyenkor nagyon kiadom magam, de sokszor a hétköznapi dolgokat megbeszélni olyan könnyedén lehet, szerencsére van is kivel, itt aztán elbeszélgetek magammal, annak is kell teret adni…

Szóval a figyelmesség.. kicsit kedveskedni a másiknak.. odafigyelni rá, csak úgy, ok nélkül, nem viszonzást várva örömet szerezni, csak azért, hogy örülni lássuk a másikat…
Mert milyen érzés is ajándékot keresni, választani, csak úgy egyszerűen, ünnepek nélkül is, hétköznap is, gondolni a másikra, boldog lenni attól a gondolattól, hogy talán ő majd örül, dédelgetni ezt az érzést, s izgulni, hogy vajon mit szól majd, elképzelni az arcát, egy mosolyt… S persze ehhez nem kell ajándékot venni feltétlenül, elég egy email, egy telefon vagy néha egy sms is.. csak valahogyan kifejezésre juttatni, hogy gondolunk a másikra, számít, fontos  nekünk.

S mivel nem szerethetünk általában egyformán, hát tudom azt is, hogy milyen amikor a figyelmességre fel kell hívni a figyelmet, (s ekkor az ember már igencsak kétségbeesett) úgymond ki kell csikarni, mert nem jön csak úgy magától a másik oldalról... de hát persze ez így varázsát veszíti, s nem is merem már esetleg mondani sem azt, ami hiányzik, és ilyenkor nekem is kétségeim támadnak, hogy vajon egyforma érzéseket takar-e az, hogy a másik "fontos" nekünk... ami persze elképzelhető, s lehet ettől még a másik jólelkű, s jóravaló is, persze szerethet is - mégis az embert kétségei gyötrik, s a várakozás és a bizonytalanság egyre nyomasztóbb terhet ró ránk.. és mennyire rosszul esik, ha a másik nem igyekszik annyira, hogy bennünket lásson vagy épp csak a hangunk hallja.. És néha nem tudom, hogy ez valóban így van-e vagy ez csak egyfajta ösztönös védekezési mechanizmus, nem kimutatni: fontos a másik... sebezhetővé válni... Mert lehet valóban az is ok, amit kamaszkorunkból hozunk szüleink örökségeként... de nem lehet mindezt csak erre fogni, felnőttek vagyunk már, tudni kellene néhány dolgot az életből megtanulni...

És amikor már túl sok minden, akkor néha úgy érzem, hogy bár nélküle, s aztán bár volna itt, és veszne el az érzés, mi erre vitt… Mert megtagadok mindent, őt, ami volt és talán lehet, és megtagadom magam, ha nincs más csak a nincs, a fáj és a mégse…

Szólj hozzá!

Címkék: érzések

Sóhajok

2008.01.15. 20:59 Böbbenet

Csodára várni tudni kell. A csodát akarni kell… S ha már valamiért tenni nem tudunk, akkor úgyis csak ez marad… bízni és várni… Nem hiszek vallást vagy isteneket, csak a csodát.. -na, jó, ha belegondolok, akkor nem olyan egyszerű ez, de ez más téma... :) - hogy ki teremti? Oly mindegy nekem már... csak legyen...

És ha olyan dolog áll előttünk, ami nem csak jóval kecsegtet, vagyis hát nagyon kétesélyes a játszma (van ilyen ez életemben mostanság bőven), mennyire kívánjuk, várjuk azokat az unalmas hétköznapokat, amelyekben nem történik semmi, csak a mókuskerék, s néha elfelejtjük vagy nehezen találjuk az apró örömöket is, amikor olyan unott szürke és egyhangú minden, hogy az ember legszívesebben felrázná a világot, hogy hééé mindenki, éljünk már kicsit… milyen jó lenne, ha most is ilyen nap lenne és nem várnánk a holnapot s a holnaputánt..  ennyire…

Pedig nem is, s alig, de néha úgy hiszem ez mégis kicsit több és már baráti rég, s kik szívünkhöz ki tudja miért, okot nem keresek rá -talán itt jön a hirtelen felindulás- közel állnak, hát szeretnénk magunkból adni, s tőle még kapni kicsit, sokat, őszinteséget, jó szót, viccet, néhány vidám percet, örömöt, boldogságot,  s valami ösztönös bizalmat, még ha csak játék is az egész, mert jó hinni abban, hogy ettől szebb az élet talán…

 

Szólj hozzá!

Címkék: gondolatok érzések

Gyerekszáj, s a "kedvenc sztori"...

2008.01.12. 16:28 Böbbenet

Ez még tavalyi eset, elég friss és elgondolkodtató ahhoz, hogy még ma is annyira pontosan láthassam magam előtt hogyan is volt…
Volt úgy, hogy talán lesz valaki és valahogyan és másképpen talán.. de mégsem lett.. s ez már a történtet vége felé esett meg…
:) 

Vártunk valakit, aki korábban gyakori vendég volt, de akkor szólt előtte, hogy aznap este mégis csak ketten leszünk… én ezt előrelátóan, a kérdést megelőzve közöltem a hölggyel – jobb az ilyet előre tisztázni.. no aztán jött egy telefon, hogy semmi gond, lesz mégis móka és kacagás hármasban – s egy óra múlva a lemondó hívás a viharra hivatkozva…. Kicsi kincsem hol búslakodott, hol örült, s a végén mégiscsak a nemvárt verzió maradt – háááát száját féloldalasan lebiggyesztve, maga elé nézve nagyban elgondolkodott… eltelt egy-két perc, s a szólongatás után mégiscsak felemelte fejét, rámnézett és csicseri kis hangján közölte velem nagy komolyan: „anya, ha én szeretek valakit, és jönni akarok hozzá, akkor nekem nem számít ha tűz, ha víz vagy vihar, én akkor is megyek…”  ez akkor olyan meglepően hangzott egy hétéves szájából… ahogyan elgondolkodott és próbálta érzéseit, csalódottságát megfogalmazni…. Aztán tudomásul véve a történteket, s hogy befolyásunk jelenleg nincs a dolgokra, hát elszórakoztunk aznap este ketten.. szokás szerint…:) valóban nagyon szép dolog látni gyermekünket napról napra fejlődni testben s lélekben, értelemben… bár a tapasztalás, fejlődés alapja nem mindig jó dolog, de szükséges, kell, s hogy ne hagyjuk őt ebben egyedül… mert maximalisták ők velünk szemben, ha szeretetüket kell ránk pazarolni, kiket felnőtteknek hívnak – bár előfordul, hogy gyakrabban viselkedünk gyermekként, mint ők… és néha veszélyes rálátásuk van a dolgokra, tanulhatnánk tőlük sokat… s főben járó bűn gyermeket bántani bárhogyan vagy éppen szeretetének megvásárlásán fáradozni…

Féltett kincseink, boldogságunk, furcsa keverékei magunknak, s persze jóval többek nálunk… és néha vissza-visszaköszönnek jellegzetes szokásaink, mozdulataink, gesztusaink… újabb kedves néhány pillanat, mikor hazaérkezve az iskoláról kérdeztem… s ő mesélt, mesélt, hogy mit tanultak, kivel játszott és hogy mit és milyen volt és ki kibe szerelmes, és hát őt sérelem érte, de nagyon – egyik kezét csípőre téve, másikkal éppen mondandóját hangsúlyozva kalimpált, egyik lába előrébb talán picit, feje kissé oldalra billentve – nagy-nagy átéléssel mesélte, hogy az a kisfiú hiába ígérte, mégis csak mást választott párul a sétához: s jönnek a mosolyogtató hasonlatok, hogy úgy viharzik el tőlem, mint egy gyorsan futó gepárd és úgy néz engem, mintha a levegő fújna… és ő levelet fog írni és megkérdezi, hogy a kisfiú miért hazudott neki, miért ígérte, ha mégsem, s nem lesz a levél végén semmi puszi és szeretlek...:)

A hasonlatok jó részét hallotta már valahol, s köti életéhez a nagy szavakat, vagyis amire emlékszik… aztán jön a kacagás és beszélgetés, hogy újra minden a helyén legyen a világban…:)

Szólj hozzá!

Címkék: gyerek gondolatok

Egyszer kell majd, hogy szép legyen...

2008.01.10. 22:58 Böbbenet

Félszülősen.. félszülősen minden kicsit más.. másabbak a hétköznapok, másabbak a hétvégék és nagyon másak az ünnepek is…

Hétköznapok.. a gondok egyedül, a bajok, s az örömök... :) mindez talán kicsit még jobban összefűz bennünket, mindent együtt csinálni… egymásra vagyunk utalva, feladatban, kötelességben egyaránt, ugyanakkor örömeinket is őszintébben osztjuk meg talán… a viszonyítási alapom itt persze csak az együttélő, de ugyanakkor nem igazán működő család…

A komolyság még komolyabb talán, s szabadabb az öröm, mint régen volt…
Az a feltétlen bizalom s szeretet, ami gyermek s szülő között létezik, még jobban fokozódni tűnik, s van ennek a létnek valami különleges mivoltja is… ezt az tudja csupán, ki volt ilyenformán gyermek, ki most harcolja ezt, s talán az tapasztalhatta még, ki társául olyasvalakit választott, ki új családdal próbál élni szebb életet…

Szabadabbak is vagyunk talán… így lett, elfogadtuk, s megkerestük ennek örömeit… a szabadidő az általában együtt van.. s ilyenkor az ember akaratlanul is, de kézzel-lábbal próbálja kárpótolni a gyermeket azért másik félért s a félért, aki hiányzik a mindennapokban…
De nem baj ez, talán így működtek a dolgok akkor, mikor még jó volt, s tökéletesnek látszó, s talán ott, ahol szent szó még a család…
és jönnek a páros vagy páratlan hétvégék, s néha, ha mégsem úgy jön össze, akkor mosolyt varázsolni egy sírástól s csalódottságtól maszatos arcra… de ott vannak a telefonok, és mikor számoljuk már a perceket, hogy mennyi még, mikor érkezik…
a félszünet, s megosztott ünnepek.. a kettévágott karácsony…

Értem én a másik oldalt is.. ki dühös és dacos, mert nem neki s nem vele.. hiába felnőtt, néha gyermeki hisztivel próbál a lelkén könnyíteni… mert nem neki van a csoda, hanem annak a másnak, ki egyébként sem olyan kedves már, mert kielégítetlen a birtoklási vágy, mert ha végleg nem együtt, annak már nagyon oka van, s itt látom én, hogy dédelgeti az a másik a sérelmeit, kapaszkodik belé, mert nem lehet ezt elfogadni soha… én sem így képzeltem még az elején, de köztünk már csak egy kapocs van, csak egy közös már, a gyermek, s talán a múlt…
És osztjuk a hétvégéket, a szüneteket, az ünnepeket, s néha azért sikerül felnőttként viselkedni, hát…

És időnként titkon, és időnként nyíltan csodákra vágyunk s várunk. Vágyunk arra, hogy valaki betöltse azt az űrt a lelkünkben, amiről néha nem is tudtuk pontosan mi az s miért… csak azt tudjuk valami kell még…
S eközben adni vágyunk, megosztani – bármit, mindent és magunk… mert valóban hatalmas csoda találni egy másik lelket, melyet már ismerni vélsz örök idők óta… akivel az ismeretlen is ismerős, nem kétes, minden oly egyértelmű és szép talán és vele reméljük egész lehet mindaz újra, ami volt és lehet, s egy utolsó ecsetvonással a „kész” jelzőre vár…

Szólj hozzá!

Címkék: család gondolatok érzések

Kávészünet...

2008.01.07. 19:54 Böbbenet

Vannak homályos érzések, melyek időnként körülveszik az ember lelkét. Főleg ha magányos vagy éppen csak társtalan. Néha harcba szállunk önmagunkkal. Néha türelmetlenek vagyunk, s úgy viselkedünk, mint egy gyerek, dühít bennünket a tehetetlenség, s úgy érezzük nem bírunk már várni…. És van úgy, hogy jön a kínkeserves csoda…

Néha kapaszkodókat keresünk. Valamit, ami talán biztos, amiben hinni, amire várni lehet. Kegyetlen játéka az életnek a te ott, én itt… és botor lelkek néha mégis belemennek ebbe, bár az elején még senki nem tudhatja, hogyan alakulnak a dolgok, és milyen lapokat oszt majd az élet.. kell idő, míg az ember elfogadja, hogy lehet.. De ehhez igazán idő kell, elegendő időt adni az érzelmeknek és a kétségeknek. És ha mégis kockáztattunk, akkor már nem lesz többé a mi lett volna ha… adjunk esélyt neki, magunknak s nekünk… Mondják: aki nem kockáztat az nem is él… Kell, mert van az úgy, hogy úgy tűnik, mintha tükörbe pillantanál, mintha minden és bármi és igen.. és játszunk, míg mindez már annyira komollyá nem válik, hogy már muszáj… és nincs kor, nincs távolság és minden annyira egyértelmű, s nem számít semmi, csak az ami együtt van…. és tudni kell elfogadni, bár dönteni még előtte kell, de ahogyan telik az idő, ez úgy lesz egyre nehezebb… nem viseljük egyformán a távolságot, én néha nehezen cipelem ezt a keresztet… Állítólag távolság a mai világban nem létezik, de néha mégis, s nem csak kilométerekben mérhető….

Félünk megmutatni magunkat. A gondolatainkat, az érzéseinket...
Időnként próbálunk nem tudomást venni róla, tagadni, s elfelejteni, elrejteni, mindennel, mivel csak tudjuk, de mit ér feledni, nem tudomást lenni róla, mit ér közömbössé válni magunk iránt, hiszen mindennek megvan az ideje. Az örömnek, a boldogságnak, de a fájdalomnak is. Ezek a mi érzéseink. Én nem akarok előlük elbújni. Nevessek amikor kell,  és hát fájjon a világ, ha rossz, ha bánt, én élni, élni akarok. És ha visszagondolok arra, ami volt – hát sírtam, nevettem, de így vagyok…


Szólj hozzá!

Címkék: gondolatok érzések

Hiányzol

2008.01.05. 00:19 Böbbenet

Először csak incselkedett velem az érzés.. csak kicsit.. csak egy-egy fel-felbukkanó gondolat.. Elmerengeni, hogy milyen volt... és akkor jön az, hogy milyen lenne...
Egy ismerős illat, egy szó, egy sor, egy érzés... először csak kicsit.. el lehet hessegetni, de ott ólálkodik a gondolat... aztán egyre inkább.. egyre gyakrabban... mocorognak a gondolatok, aztán hirtelen jön, megfogalmazódik az érzés, aminek nevet adtunk: hiányzol.. először még jó... amikor csak elmerengve félmosolyra húzódik a szám... Mert jólesik Rád gondolni, s akkor már nem itt vagyok, hanem valahol ott, máshol, ismét Veled. Újra az a vérvörös és óarany egyszínű csoda van, ahol nincs „te” és „én”, csak „mi” és „mindig”. Mert teremtettünk valamit, ami csak a mienk, a mi kis külön világunk, a saját, közös érzéseinkkel, gondolatainkkal…

Aztán ahogyan a hiányérzet egyre nő… egyre fájóbb sóhajt lehel kis merengésembe és jönnek a miértek és a mertek, a hák és a talánok... és akkor már fáááj... mert gyűlik a megválaszolhatatlan kérdések sora és néhány válasz nem érkezik meg soha…

És érzem, hogy jó lenne látni, hallani a hangod. Érezni a tekinteted, érintésed. Szavak nélkül elmondani mindent, hozzád bújni, ölelni, ölelni akár szótlanul is, néha nem kellenek a szavak. Nem biztos, hogy mindig azonnal el tudom mondani, amit szeretnék, van olyan is, amikor kell egy kis idő, amíg az érzések mondatokká állnak össze... És ekkor már lüktet az összes gondolat, érzés és lüktet a fájdalom a szívemben és mindenemben, de nem engedhetek neki, mert te ott vagy és én itt és néha nem lehet sehogyan sem és akkor úgy érzem, hogy menni kellene most, rögtön és azonnal… és jön a nem lehet, a nem szabad és a türelem, várni kell, legalább néhány órát, s akkor talán újra látjuk egymást, de még mindig hiányzik valami és nem értesz, én pedig nem értem, hogy mit nem lehet érteni – és akkor tényleg legszívesebben kiszaladnék a világból, hogy a szélén leülve a világba kiáltsam amit érzek - attól talán elmúlik, de hogy tudd Te is, mitől olyan haragosan szomorúbarna a szemem, miért nem tudsz mosolyt csalni néha az arcomra…  aztán mégis..., mert nem rád haragszom, hanem a világra, és megnyugtat ahogyan szavakkal simogatsz, csak a tekinteted van, csak az a jóleső borzongás és elcsitul a harc szépen lassan és minden békés lesz újra…


1 komment

Címkék: érzések

Lélek-akt

2008.01.01. 22:52 Böbbenet

Fáj a szívem… nem fizikailag, de nem is tudom, melyik a rosszabb…

Mire is gondoltam az utolsó napon? Háát, arra, hogy időnként mennyire úúúútálom az msn-t. Mert olyan igen és mégse. Kicsit becsapás. Na, jó, ha nem lenne, az még rosszabb lenne, mert így azért könnyebb átlépni akár több száz kilométert is talán és néha eltűnik a távolsággal együtt a kor is… és egy kamerán keresztül láttatjuk magunkat egymásnak, de maximum a monitort simíthatod - láthatod a tekintetet, de torzít a kamera is, mint az életben akár mi is apróbb füllentéseinkkel.

Milyen lenne, ha ez sem lenne? Tudom, hogy ez milyen és ha még ez se… de ha ez se, akkor nem is tudom.. akkor talán máshogyan.. vagy sehogy.. vagy nem tudom… de benne van a mindennapjaimban, oly természetes ez már… Mikor hogyan érzem.. jó lenne, ha a mutató a normál értékben lengedezne és nem a zizzent felirat villogna..

Ha nem lenne, akkor jobban hajtanánk azért, hogy lássuk egymást? Talán többet megpróbálnánk? Nem túl kényelmes ez így? Persze, jó ez, hogy van, de időnként úgy érzem ennél sokkal-sokkal többre vágyom.

Néha túlcsordulok érzelmileg.. és akkor festek. Lélek-aktokat.. Mezítlen lélek a papíron.. Megírom, mit érzek.. ha nagyon kötődöm valakihez… ha hiányzik és az vérvörös lenne, mert fáj, emészt a hiány… és tehetetlen vagyok… főleg ha ő ezt nem érzi annyira és ugyanúgy… és ha boldog vagyok, ha várok és vágyakozom,  ha félek.. ha be akarom vallani magamnak.. az egyedüllét és a magány… mikor kell és tudom, akkor temetem a múltam.. néha így is lehet… leírom ami elmúlt.. ami arra vitt.. a miérteket és akkor könnyebb.. kicsit… és úgy érzem ezen már túl vagyok, mert csak a tapasztalat van a múltból, már a ma van és a holnap…

És néha csak a zenébe kapaszkodom, mert az segít, azzal könnyebb, van úgy, hogy a szavak és a színek is kevesek, amikor már csak a hangok visznek tovább.. menni kell mindig tovább..

Akkor is, amikor éppen olyan sokáig tart elhinni, hogy valami lehet, mint azt, hogy mégsem.. amikor fáj, hogy már nem értesz azonnal, egészen, nem rezdülsz velem, ugyanúgy, mint régen….

1 komment

Címkék: gondolatok érzések

Leltár miatt zárva...

2007.12.30. 18:52 Böbbenet

Azt hiszem az idén nem készítek mérleget az eltelt évről.. nem mintha nem lenne mit sorba-számba szedni, nagyon is eseménydús volt ez az év… talán túlzottan is… Nagyon sok dolog történt velem, velünk, ki tudja melyik oldalra mutatna a mérleg nyelve, most azonban megelégszem azzal, hogy a jó dolgokra gondolok, egyébként is azt hiszem ezekből volt több.. :) Más dolog az, hogy ami rossz volt, az viszont nagyon…. Nem baj.. :)  Hogyan is van? A lélek nem öregszik, csak tapasztal?

Miért számít az, hogy melyik oldalra kerül több strigula? Ne keressünk már újabb okot sírni... Persze, van ebben jó is, ha az ember visszanéz, rendbe szedi a dolgait, számot vet önmagával, elszámol a lelkiismeretével, tud új célokat kitűzni maga elé vagy rászánja magát az elmaradások pótlására – illő lenne emberi vagy éppen csak annak nevezett kapcsolataink terén is… viharvertségükön szelídíteni, simítgatni a ráncokat, melengetni a lelkeket… De ezt azt hiszem nem január elsejével kellene elkezdeni.. ma.. (vagy inkább tegnap talán... )

Lényeg az, hogy gazdagodtam – a lelki életem terén… sokat.. :)  És ez jó… :)  Megvonom a mérleget: olyan embereket ismertem meg, akik fontosak lettek az életemben, akik számítanak nekem és jólesik erre gondolni… Vannak persze „nagy”-nak titulálható dolgok is, mint például elindulni a nagyvilágba egy hatéves gyerekkel, lakást venni és ilyenek, kell ennek is örülni, de az igazi boldogság úgyis az apró örömökbe van csomagolva.. Kell az, fontos, hogy legyen kivel megosztani egy mosolyt, egy könnycseppet, e nélkül mit ér ugyan a luxus, ha közben belefulladsz a közönybe?

Persze azért biztosan én sem bírom ki számvetés nélkül, mindössze a kényszerűsége zavar… :)  

És ha már a leltárnál tartunk - nagyon jó és elgondolkodtató kérdés, úgy érzem e köré kellene gyűljenek gondolataink: minek örültél ma?


Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: gondolatok érzések

Elhagyottak és elhagyók...

2007.12.29. 18:30 Böbbenet

Olvastam egy írást a recycled depression-ről – vagyis arról, hogy az elhagyottak sokszor boldogabbak, mint az elhagyók… mert talán az elhagyók a gyűlöletbe kapaszkodnak, mintsem szembenézzenek önmagukkal, tetteikkel és elengedni, feledni tudjanak, s élni…

Elhagyottak és elhagyók... Én krónikus elhagyó vagyok talán, s ettől úgy érzem boldogabb... – mármint nem a krónikus jelzőtől, inkább a jelen helyzettől... talán azért mert két elhagyás között engem hagytak el, folyton, s nem csak fizikailag, szinte minden este – aztán a végén megkönnyebbülve zártam be magam mögött az ajtót, tudva, hogy most tényleg utoljára - kimenekültem az életbe, élni, elhagyóként inkább.

Dédelgetném a tettemhez csatolt, önigazolást jelentő sérelmeim? Nem tudom. Fájnak kicsit még mindig talán, mert bár elhagyó vagyok, szeretni nem tudok kicsit, csak nagyon és örökre – mindössze élni együtt nem tudtam azzal, ki engem emberként nem tisztelt… most félszülős családként teszem azt, amit helyesnek gondolok – próbálok értelmesen élni, nem csak lenni és erre tanítani gyermekemet is..

Gyűlölet? Nem is tudom… megbocsátottam már talán, ha lehet, maximum feledni nem tudom azt, ami erre vitt…De igyekszem letenni ezt a terhet, kell, mert ez nem egy idilli halmazállapot.  Néha már szerintem nem gyűlölet ez, a mérgem hamar elillant – inkább csak fáj az, hogy így alakult, hogy annyiszor és mégsem és remélem azért, hogy egyszer talán, ha mással is, de mégis…. És igyekszem  nem elfelejteni közben élni, derűsen nézni a világot, észrevenni az értékeket, az apró dolgokat is, amiknek örülni lehet, nem belesüppedni az önsajnálatba, hanem tényleg tudni elengedni, megbékélni a múlttal és tartalmasan élni, próbálni élni tanítani…


2 komment

Címkék: gondolatok érzések

Soft meg light meg rózsaszín

2007.12.29. 15:19 Böbbenet

„Mert nálatok minden soft meg light meg rózsaszín….”

Mennyire becsapás ez így… és nem is így van igazán.. Soft a tüsfürdő és a mosogatószer, light a sajt, a vaj és még nem is tudom mi – rózsaszínnek pedig ott a szappan…

Csajos kis világunk azért ennél jóval sokszínűbb… :D Bár a lakásban fellelhetők a pasztell árnyalatok, mégsem rózsaszínű barbie-lakban élünk..:D Sőt… Az életünk… fessük meg az érzéseket, hangulatokat?  Így az életünk olyan lenne, mint egy szivárvány… nem ismerem ennek a játéknak a pontos leírását – mikor mit is jelentenek pontosan a színek… a munkám most lila – haragszom rá, mert szabadság alatt sem hagy nyugodni, néhány bosszantó telefon képében.. a lányom most hiányzik, nincs velem – ennek most még színt sem tudnék adni… persze, kell nekik néhány napot együtt tölteni – s ilyenkor jut eszembe, hogy minden gyermeket útnak kell egyszer engedni.. addig még foghatjuk a kezüket, sok-sok színt mutathatunk nekik a palettán… Az apjával folytatott viták már réges régen unott szürkék, bár azért fel-felbukkan benne egy-egy vérvörösen fájó gondolat. Zavartságom néha sárga… narancs-örvény méregzölddel… eszembe jut néha egy dalszöveg-részlet: feketében fuldokló szivárvány… ezt nem hinném, hogy magyarázni kellene…

Még mindig kicsit nyugtalan vagyok az íráshoz is, nincs semmi gond, valami belül mégis feszít. Tegnapelőtt éjszaka találtam egy, illetve két tesztet egy blogban, rávitt a kíváncsiság és megcsináltam… az eredmény kissé meglepett, jócskán túlteljesítettem mindkettőben a nememtől elvárhatót.. Az első tesztnél csak 12 ponttal… a másiknál…no, szóval ahol az átlag nő 24 pontot ér el, egy férfi 30-at - nekem 59-et sikerült… azt hiszem ennek a dolognak illene talán utána olvasni... mert mindig hajt az ismeretlen dolgok megértésének vágya. Érteni lenne jó néha zizzent hangulatomat is.. :D Nem mintha ez változtatna dolgokon, csak kell… :) Ha túlvagyok rajta, akkor teret engedek a többi gondolatnak is, mert vaaan mééég.. :D

 

Szólj hozzá!

Címkék: gondolatok színek mindennapok érzések

botladozó blogolások - vagyis a kezdet... :D

2007.12.27. 00:20 Böbbenet

Akartam már valami vidámabbat is írni, nem csak mindig „mélyről”.. No, akkor  hát íme szőkeségem története, avagy botladozó blogolások – legalábbis a kezdet… :D

Bevezető információként azért el kell mondanom, hogy annyira nem vagyok szőke (főleg, ha hajszínemről beszélünk... ), szóval azért napi szinten van némi fogalmam a felhasználói szintű szoftverhasználatról, de ma.. szóval.. kétségbeejtően leállítottam a kamerát…

Blogoláshoz, mármint a technikai részhez segítséget msn-en kapok, de ez valahogyan nem ment.. bár a hiba nem mindig az én készülékemben van, de az internetes istencsapás másik végén azért rutinos illető fáradt le az alakításaimon… aztán jöttek a kedvenceim… most jelen állás szerint a címkézés, illetve azért sikerült az éjszaka valami érdekeset is művelni az utolsó bejegyzéssel, no mindegy, ez már megoldott probléma.. :D Bár azt mégsem értem, hogy a különböző böngészők miért nem látják egyformán az oldalt... ahh... :D nem is kell nekem állítólag... :D

Megszerkesztettünk anno engem, vagyis hát csak blogilag, de azért néhány apró részletet elhagytunk - tekintve arra, hogy ezekkel a pár órás alvásokkal úgysem húzom fél évnél tovább és néha aludni kell... szóval, volt amit most próbáltunk helyrerakni... Végül is nem bonyolult ez az oldal, de derűre mégis ad okot néha… :D

Kreáltunk gyorsan profilt, sőt ment a publikálás is, tudom, hogyan kell képet, videót feltölteni, rájöttem a címkézésre is – bár itt azért volt még néhány korrigálandó részlet.. Jót mosolyogtam azért néhány szakszavon... a legjobban a „keltető” tetszett.. meg az RSS, Pi, Feed és a visszpingelés... :D jaj és az, hogy írjam le 1-2 mondatban, miről fog szólni a blog... röviden és tömören: elképzelésem sincs... azt hiszem rólam... :D

Írtam is már, hogy kezdetben idegenkedtem ettől a blog-dologtól, főleg egy pár napig, írogattam már korábban, de nem ilyen helyen, no, nem baj, lassan minden a helyére kerül… :)

Túl vagyok a címkefelhőn, meg a listán, a lila ködről nem is beszélve, de kérek valakit, aki netán olvas, volna olyan szíves, elmagyarázná nekem, hogy mit is jelent itt ez a statisztika…?

Szólj hozzá!

Címkék: blog mindennapok

Szerelemre elég a tört szív?

2007.12.26. 01:55 Böbbenet

 

„- Szerelemre elég a tört szív?
- Hááát most egy egyketted kellene… az enyém mellé, mert az egész is fél, ha úgy nézzük.”
Délutáni gondolatébresztő beszélgetés nyomán…

Fél a szívem és fél talán… általában tényleg mindig decemberben él, tele fene nagy szeretettel, bár néha előfordul, hogy valóban nincsenek előítéleteim és valóban mindenkit egyformán utálok - na, jó, néhány embert kivéve, akiket soha… :D és ez nagyon-nagyon ritka ám..:D (ilyenkor igyekszem elvonulni a világtól és kialudni magam..:D )

Szóval hát egyszerű halandók életét élve keresem én is azt, ami mindenkit hajt talán… nem is igazán a másik felem, nem vagyok magányos, életképes vagyok minden tekintetben, csak az az egy dolog zizis kicsit... ami szokott lenni… másképpen mi vinne harminc évesen a sírba néha... :D  no, nem baj, mindennek meg van az oka és az okozója, leszek hát én is az… :D
Néha kicsit hasba akasztom a nagyvilágot, bármit, csak ne hétköznapit, megszokottat, szürkét.. :D
Rám kell néha hagyni, nem bántok én senkit, csak magammal vagyok békételen...
:)
 Nehezen hajtom már igába a fejem, sőt a szívem is - sok hely van benne, sok emlékkel...:) melyik milyen… :) de hát ilyen a világ... nem jó az, amelyikben élünk, sokszor elvágyódom… jó lenne néha-néha elbújni, nem foglalkozni mással, csak olvasni, olvasni, olvasni és írni, festeni, formát, szót, színt adni annak, amit érzek... de köt a való, a mindennap, a feladat, a kötelesség – s egy valami, ami miatt önként nem megyek, a lányom… pedig jó lenne néha kizárni a világot, s pihenni lélekben főleg… most is van ez így néha, csak oly kevés... no, hát ennyi jut a világ pozitív feléből s magamból magamnak – s mert jó lenne érteni oly sok mindent, hát kell ilyen is…

És van, aki megpróbál elviselni, bármilyen vagyok… merész vállalkozás, mikor saját anyám is hangoztatta gyakran, hogy nem vagyok egyszerű eset és időnként közérthető… :) de végülis egyszer mind megtaláljuk talán kit keresünk, még ha nehezen is, félve s tagadva, de lelkünk mélyén már végre megpihenve, hogy igen, most, talán… :)

Szólj hozzá!

Címkék: gondolatok érzések

ajándék

2007.12.24. 20:05 Böbbenet

 

Az eszeveszett rohanásban mégis ki gondolta volna, hogy mi is lesz az egyik legszebb ajándék… persze a lányom csillogó mosolya és öröme, boldogsága, mely nélkül értelmetlen minden – de hát volt ma egy aprócska gondolat, valami, ami igazán nem pénzbe kerül, csak jószándékba, s melengette lelkem…

Ajándékot kaptam ma, illetve kaptunk – valaki megosztott velünk valamit, ami számára kedves… azért, hogy mi is tudjunk annak örülni, ami számára apró csodát jelent…

Nem tudom, csak őszintén köszönni, de a szavak ehhez is oly kevesek, a szívemben mindig marad egy kis hely számára fenntartva, egybekötve azzal a néhány pillanattal, mi kedves emlék marad bármit hoz az élet…

 

Szólj hozzá!

Címkék: karácsony ajándék érzések

karácsonyi készülődés-testben és lélekben, vagyis káosz a köbön...

2007.12.23. 20:43 Böbbenet

Karácsony előtt egy nappal kicsit nagyon elgyötörten az ünnepen gondolkodom. Azon, hogy ez is kezd lassan megoldandó feladat lenni, elveszíti a gyermekkorban átélt varázsát, amikor még nem az volt a fontos, hogy mi van a csomagban -vagyis hát az is-, csak legyen, legyen valami meglepetés és varázs…. Jelentette az izgalmakat, ahogyan a csomagot bontottuk és hatalmas csodálkozást, amikor azt hozta a Jézuska amit vártunk.. (bár szűkebb családom nem él vallás szerint..) szóval hát ez előbb-utóbb átment "mindössze" karácsonyi ajándékba – bár ez az ünnep fényéből ugyan semmit nem vont le… :D Nos, azóta, jó pár éve, amióta a karácsony nekem is faladatot jelent, valahogyan van ennek is egy másik oldala.. évekkel ezelőtt azért más volt a karácsony.. őszintén szólva évről évre más, minden évben valahogyan más élethelyzetben talál rám az ünnep… tavaly családban ünnepeltem, úgymond sajátban, idén már nem… bár ugyanez volt 2 éve is… :) terhekkel teli ez az év… elfáradtam… s ha nem lenne gyerekem, hát biztosan úútálnám ezt a pár napot… de szeretem a családom, a barátaimat, s jó néhány napig csak erre gondolni. Bár azért ez az érzés a hétköznapokban is gyakran fellelhető…:D de nem is ezzel van a gond… miért van az, hogy ez is kezd lassan a megoldandó feladatok közé alacsonyodni, amit olyan sokan, sokszor a "szeretet ünnepeként" becéznek? Mert fontos az, hogy kész legyen minden befejezésre váró feladat a szabadság előtt (s ha oly kegyes a főnököm, hogy belátással bír néhány nap erejéig: gyereket nevelek egyedül…, no, de ez a kegy csak a két ünnep között érvényes, 22-én azért még háromig dolgozz…) legyen kész az ember a takarítással, a főzéssel és ne legyen hétköznapi a menü és finom is legyen és időben kész, hogy ne a konyhából, összecsapott mosogatás után kelljen éppen beesni a szobába, alig félholt állapotban.. szóval legyen kész minden itt is ott is, legyen karácsonyi menü, legyen fa, aztán fel is díszítve, (bár egy hétéves gyerekkel már lehet fát díszíteni, nem kell annak is meglepetésnek lennie, mint évekkel korábban..:) szóval hát aztán legyen a fa alatt ajándék, amit azért illik időben, gyerek nélkül megvásárolni, ama tökéletes ajándékot, ugyan legyen neki még egy kis csoda, amiben hihet.. úgyis elmúlik nem sokára… aztán éjszaka vagy hajnalban ugye csomagolni is kellene… persze szóval legyen kész minden, s mindezeken felül legyen még karácsonyi hangulat is, jókedv, móka, kacagás… :D

És hát ez csak a család… ne feledkezzünk meg azért a tágabb körű családról, barátokról sem – néhány apró ajándék (vagy ahogyan éppen szokás…:D ) és no, azért küldjünk mindenkinek, aki számít képeslapot – jó-jó az internet, de nagyon..:D viszont azt én sem szeretem, ha csak egy vagyok a tucatnyi ismerős és barát, családtag közül, akinek sablon üzi megy… erre való azt hiszem az iwiwen az üzenőfal… :) szóval ezt a feladatot is jó lenne kipipálni a nagylistán…:D

Ha valakinek sikerül mindezt kivitelezni, akkor attól szeretnék némi szakmai tanácsot kérni…:D (vagy a klónozást vállaló cég nevét…:D ) nekem idén sem sikerült mindent az eredeti terv szerint végigvinni… vagyis hát ekkora káosz még soha nem volt nálam karácsony előtt…:D

Elkap néha azért némi keserédes hangulat, amikor az jut akaratlan eszembe, hogy mi volt, mindig-mindig kicsit temetem a múltat, de aztán persze jót mosolygok – mert hát nem olyan rossz nekem, csak ez egy ilyen ünnep, főleg ha egy részét az ember egyedül tölti..

Most, hogy kissé pihentebb vagyok – pihentet a tudat is, hogy idén hivatalosan már nem dolgozom :)-, kicsit megint derűsebb a hangulatom… még az írás sem ment a fáradtságtól… Most azért lesz rá néhány napom (vagy éjszakám), hogy eldöntsem, mi legyen a munkámmal, menjek vagy maradjak – bár azért kicsit tájékozódni a lehetőségeket tekintve soha nem árt… :D Azonban ez is egy nyomasztó állapot… :) De most niiiincs munka…:D

Maradjunk a szegfűszeges narancsnál, a fahéjas linzernél és a nagy családi felfordulás üdítő gondolatánál…:D

 

Szólj hozzá!

Címkék: karácsony gondolatok mindennapok

fáradt - an/én

2007.12.21. 23:14 Böbbenet

 

Hááát írni nem könnyű… főleg ha így kezdtem ezt a blogot…

az a helyzet, hogy a gondolatok nem egyeztetnek velem időpontot.. csak jönnek, megmagyarázhatatlanul, mint az érzések…. Hadakozhatsz ellenük, előbb-utóbb mégis újra előjönnek -bár addig is ott toporzékolnak a háttérben-, hogy ha még érzőképes állapotban vagy, akkor legyőzzenek….

Ha már semmi nem mozdít ki a lelki csigaházból, ha már semmitől sem vagy semmilyen, akkor már úgyis veszve van minden… csak az állandó időhiány az ami már számomra is egyre inkább unalmassá válik, de valamiből mégis élni kell....

Kicsit céltalanul írok most, mindig így kezdődik általában, aztán lesz belőle valami – vagy nem…:D … néha jó kicsit játszani a papírral… jobban esik arra írni… színek és szavak… hát igen… itt most így csak a zene marad…

Szeretek blogokat olvasni és néha, ha olyan hangulatom támad és időm is engedi, hát írogatok én is, csak úgy, a magam (és szűkebb környezetem) szórakoztatására… régóta így van ez már, csak azt sajnálom, hogy 9 évig nem írtam egy sort sem… tudom, hogy ennyi lemaradást nem lehet egyhamar behozni, de talán ha mostanság kicsit kipihentebb leszek, akkor tovább próbálkozhatom.

Kicsit nehezen szántam rá magam erre a blog-dologra, sokat nézelődtem és mégis még mindig úgy érzem, hogy lehet, hogy mégsem ez az én helyem itt… közszemlére tenni a gondolataimat, érzéseimet – bár írni szeretek, de ehhez aztán szerintem igen-igen meg kell választani a közeget… de végülis az is igaz, hogy megszoktam már: mindig mindenhonnan kilógok a sorból valamiért... jót mosolygunk általában ezen: háát, nem vagy egy egyszerű eset – de talán innen ered a nevem…:D

És most itt vagy és felkavarsz újra, mert érezni nem lehet parancsszóra, szeretnénk hinni, de úgyis felesleges, nálunknál erősebb az a gépezet, itt vagy hát újra, s azt mondjuk mégsem lehet, keserédes mosolyt súg felém szemed…


 

 

Szólj hozzá!

Címkék: gondolatok mindennapok

2007.12.17. 23:34 Böbbenet

De mondd és mégis mi fajta kín ez és mi fajta csoda,

mely a lelkünkbe fészkeli magát újra és újra,

s minden nap ezt várod s féled szüntelen,

és lassan-lassan beléd ég a félelem…

és keresed napról napra,

néha megállsz körülnézel

s egy apró félmosollyal indulsz neki újra…

míg el nem fogy hited és csodád…

de ha mégis van ami visz tovább

egyszer majd ismét előtted áll….


Szólj hozzá!

Címkék: gondolatok érzések

süti beállítások módosítása