Böbbenet blog

Friss topikok

  • RitaVeronika: Nahát nem lehetett már akárhogy hozzászólni...:) Szóval csak az utolsó mondathoz reagálnék így, jó... (2009.10.14. 16:12) No, ennek is eljött az ideje..
  • Rita: Jaj, igen, igen, igen és igen. Főleg az utolsó két bekezdés. (2008.07.30. 19:26) lezárni...
  • Rita: Az első pár sor akár rólam is szólhatna. Pedig mikor ezt írtad nem is nagyon beszéltünk. A sors fi... (2008.07.25. 12:20) Várakozások és próbálkozások..
  • Rita: Nem fog rosszul esni, ha ezt a dalt én is felteszem a blogra? Nagyon imádom, de nem szeretném "ell... (2008.05.18. 22:17) tájkép csata előtt...
  • Rita: Mindig lesznek a múltban olyan dolgok, amelyeken nem lehet "túl lenni". Nem mondom, hogy így van r... (2008.05.01. 16:44) az egyik szemem sír... és néha a másik is...

HTML

Linkblog

Várakozások és próbálkozások..

2008.07.17. 00:07 Böbbenet

Na, meg a remény rabjai… - mert hát az az ember..

 És valóban.. milyen igazságtalan az élet.. arra várunk, akire úgymond nem kellene, próbálkozunk, a végsőkig, mert remélünk és nem hallgatunk a józan észre – szerintem nem önbecsapás ez – hiszen én is jóval többször próbálkoztam helyrehozni, újrakezdeni., mint talán kellett volna. Viszont ott a múlt, és ha túl mélyek a sebek, vagy valahol kevesebb a szándék, az érzés, mint kellene – akkor nem fog menni.. Kívülállóként már olyan „könnyű” erről írni – bár a saját életemben nem lehetek az.. 10 évet úgysem lehetne kiradírozni…

Máskor pedig megingunk, és csak a remény visz tovább, hogy talán mégis, hogy nehogy idő előtt feladjuk azt, ami féltett, drága kincs és azt hiszem, hogy néha éppen ehhez nincs jogunk: feladni… és nem is vagyok olyan…

És hiszünk és akarunk és újra és újra.. nem is tudom már miért, mi visz tovább.. és néha naivan talán, aztán már egyre megfontoltabban (micsoda paradoxon..), óvatosan, már szinte félve. Aztán keringenek a marha nagy, fontos, sorsdöntő kérdések, csak néha még az előzőekre sincsenek válaszok.

Nagy döntéseket hozni mindig nagyon nehéz és soha nincs is rá elég idő. És hát mérlegelni muszáj, mellesleg igyekezni nem önös érdekeinket előtérbe helyezni. Rossz ez így azért – nem láthatunk a másik fejébe és előre az időben, megfontoltan kell hát határoznunk, hogy döntésünk következményeit mi magunk is megélhessük.

 

Jobb ilyenkor hallgatni, amíg még minden nem végleges – legalább részben. De akkor is csak egy dologhoz nincs jogunk…

 

1 komment

Címkék: döntések

A bejegyzés trackback címe:

https://bobbenet.blog.hu/api/trackback/id/tr71571865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rita 2008.07.25. 12:20:12

Az első pár sor akár rólam is szólhatna. Pedig mikor ezt írtad nem is nagyon beszéltünk. A sors fintora, h a másik fél mennyit tud "segíteni" abban, h végleg becsukjuk az ajtót magunk mögött és ne várjunk tovább.
süti beállítások módosítása