Szilágyi Domokos: Karácsony A puha hóban, csillagokban, az ünnepi foszlós kalácsonláthatatlanul ott a jel,hogy itt van újra a karácsony.Mint szomjazónak a pohár víz,úgy kell mindig e kis melegség,hisz arra született az ember,hogy szeressen és szeressék.  S hogy…

 néha amilyennek szeretnénk, hogy legyen... És most úgy döntöttem, hogy szép volt. Nem, mintha nem lett volna benne egy rakás bosszúság, meg gond és fölösleges kör, hisztéria és miegymás, de akkor is. Már az indulás sem volt egyszerű, reggel félálomban el kellett dönteni,…

ő jutott eszembe, ahogyan a dolgaimat sorba szedtem... illetve ahogyan éreztem magam közben.. mert azért az ugrás a hirtelen jóba azért mégis csak más.. (jó-jó, tudom senkinek sem fenékig tejfel az élet...) közös vonásainkat elemezve arra gondoltam, milyen jó is lenne egy kicsit…

  Nehéz napom volt tegnap… ennek megfelelően el is fáradtam rendesen, de inkább lélekben, mintsem hogy testi fáradtságról lett volna szó.. bár szívesen lapátoltam volna egy vagon szenet… :) A várakozás nem igazán mindig az erősségem, valahogy ez most nagyon…

  Csak azért, mert jólesik.. mert szeretem.. mert megnyugtat, mert erőt ad, mert talán válaszokat, mert talán találhatsz másik nézőpontot is, és nem baj, ha kusza, ha zavaros, ha zizzent, ha erőtlen, ha egyszerűen nem jó, mert ez is én akkor bárhogyan bármikor soha sem…

    Tegnap délután óta csend van.. szokatlan.. főleg akkor, amikor valaki folyamatosan emberek  között van.. szokatlan még mindig az egyedüllét, az időnként gyerek nélkül töltött hétvégék – pedig így van ez már jó ideje, de nem bízom abban, hogy ez…

Jó írni.. csak nem mindig.. és nem mindig ide… most inkább azokkal osztom meg a „dolgaimat”, akikhez kötődik.. és ne adjam túlzottan itt ki magam – ugye?:) pedig jó az néha… talán túl személyesek ide azok a sorok… írhatnék sok dologról, ami…

Ismét kedvemre való zenére akadtam.. olyanra, ami mindig jólesik… jó kis nyugis zene, amit egy-egy eseménydúsabb (szoktuk „intenzív” jelzővel is címkézni…:D) nap után szívesen hallgatok… És ott volt egy szám.. a kérdésekről.. és mert igen.. ha csak…

Iszonyat dühös voltam ma… hangot is adtam neki, pedig ehhez már tényleg kell valami igazán nagyot produkálni.. (bár egy decemberi eset igazán megtanított arra, hogy jobb, ha  kiadom magamból, ami bánt, mert ez a folytonos „inkább nem szólok”, „persze, hát…

az egyik legnagyobb dolog, amit adhatunk és kaphatunk az őszinteség… amikor már nem számít, mert nem számíthat, hogy a másik mit gondol, mert csak az igaz számít, van, amikor már kegyes hazugságok sincsenek, mert nem kellenek… s ennyire őszinték csak kevés emberrel…

És hát ugye vannak a félreértett szavak… amiről mi azt hisszük egyértelmű, s ilyenkor bukásesélyesebbek a leírott gondolatok – amiket személyes kontaktus híján ki így, s más úgy értelmez… szó sincs róla, hogy én tudnék esetleg „vállvonva…

Csodára várni tudni kell. A csodát akarni kell… S ha már valamiért tenni nem tudunk, akkor úgyis csak ez marad… bízni és várni… Nem hiszek vallást vagy isteneket, csak a csodát.. -na, jó, ha belegondolok, akkor nem olyan egyszerű ez, de ez más téma... :) - hogy ki…

Ez még tavalyi eset, elég friss és elgondolkodtató ahhoz, hogy még ma is annyira pontosan láthassam magam előtt hogyan is volt…Volt úgy, hogy talán lesz valaki és valahogyan és másképpen talán.. de mégsem lett.. s ez már a történtet vége felé esett meg…:) …

Félszülősen.. félszülősen minden kicsit más.. másabbak a hétköznapok, másabbak a hétvégék és nagyon másak az ünnepek is…Hétköznapok.. a gondok egyedül, a bajok, s az örömök... :) mindez talán kicsit még jobban összefűz bennünket, mindent együtt…

Vannak homályos érzések, melyek időnként körülveszik az ember lelkét. Főleg ha magányos vagy éppen csak társtalan. Néha harcba szállunk önmagunkkal. Néha türelmetlenek vagyunk, s úgy viselkedünk, mint egy gyerek, dühít bennünket a tehetetlenség, s úgy érezzük nem bírunk…

Fáj a szívem… nem fizikailag, de nem is tudom, melyik a rosszabb… Mire is gondoltam az utolsó napon? Háát, arra, hogy időnként mennyire úúúútálom az msn-t. Mert olyan igen és mégse. Kicsit becsapás. Na, jó, ha nem lenne, az még rosszabb lenne, mert így azért…

Azt hiszem az idén nem készítek mérleget az eltelt évről.. nem mintha nem lenne mit sorba-számba szedni, nagyon is eseménydús volt ez az év… talán túlzottan is… Nagyon sok dolog történt velem, velünk, ki tudja melyik oldalra mutatna a mérleg nyelve, most azonban…

Olvastam egy írást a recycled depression-ről – vagyis arról, hogy az elhagyottak sokszor boldogabbak, mint az elhagyók… mert talán az elhagyók a gyűlöletbe kapaszkodnak, mintsem szembenézzenek önmagukkal, tetteikkel és elengedni, feledni tudjanak, s élni… Elhagyottak…

„Mert nálatok minden soft meg light meg rózsaszín….” Mennyire becsapás ez így… és nem is így van igazán.. Soft a tüsfürdő és a mosogatószer, light a sajt, a vaj és még nem is tudom mi – rózsaszínnek pedig ott a szappan… Csajos kis világunk…

 „- Szerelemre elég a tört szív?- Hááát most egy egyketted kellene… az enyém mellé, mert az egész is fél, ha úgy nézzük.”Délutáni gondolatébresztő beszélgetés nyomán…Fél a szívem és fél talán… általában tényleg mindig decemberben él,…

Karácsony előtt egy nappal kicsit nagyon elgyötörten az ünnepen gondolkodom. Azon, hogy ez is kezd lassan megoldandó feladat lenni, elveszíti a gyermekkorban átélt varázsát, amikor még nem az volt a fontos, hogy mi van a csomagban -vagyis hát az is-, csak legyen, legyen valami…

 Hááát írni nem könnyű… főleg ha így kezdtem ezt a blogot… az a helyzet, hogy a gondolatok nem egyeztetnek velem időpontot.. csak jönnek, megmagyarázhatatlanul, mint az érzések…. Hadakozhatsz ellenük, előbb-utóbb mégis újra előjönnek -bár addig is ott…

De mondd és mégis mi fajta kín ez és mi fajta csoda, mely a lelkünkbe fészkeli magát újra és újra, s minden nap ezt várod s féled szüntelen, és lassan-lassan beléd ég a félelem… és keresed napról napra, néha megállsz körülnézel s egy apró félmosollyal…