Iszonyat dühös voltam ma… hangot is adtam neki, pedig ehhez már tényleg kell valami igazán nagyot produkálni.. (bár egy decemberi eset igazán megtanított arra, hogy jobb, ha kiadom magamból, ami bánt, mert ez a folytonos „inkább nem szólok”, „persze, hát inkább a békesség kedvéért csináljuk meg”, „ne vegyünk róla tudomást”, „ne halljuk meg..” dolgok nem az én egészségemet lendítik előre…)
Általában szinte ösztönszerűen döntök emberekkel kapcsolatban.. mármint csak olyan téren, hogy mint mindenki, hagyatkozom a megérzéseimre: szimpatikus-e az illető vagy sem.. Jó pár éve volt, s úgy döntöttem igen… és hát azt hittem barátok lettünk.. aztán egy jó ideje megromlott ez a viszony, és nem is kicsit.. nehéz így egy munkahelyen dolgozni…. És nagyon sok dolog van, ami bosszant… azon túl, hogy ez életem egyik legnagyobb csalódása…
Végülis nem szoktam ennyire rossz emberismerő lenni… (lehet , hogy most nem is azzal van a baj) bár előfordul, de olykor azt is szereti az ember, aki úgymond nem érdemli meg (bár ez inkább a szerelmekre vonatkozik talán)… viszont a számomra érthetetlen okú támadások után.. ennek a végére pontot kell rakni.. próbáltam már szép szóval, s őszintén szólva volt már vita is… de akkor sem értem.. Egyébként rossz látni, hogy egy ember a hosszú, társtalanul töltött idő után hogyan válik magányossá és megkeseredetté.. valamilyen szinten sajnálom is.. viszont a bántásait nem igazán tudom hová rakni.. a féltékenységet, a rosszindulatot.. s azt az önmagával szembeni igénytelenséget, amely a mindennapokban megmutatkozik… és itt nem a mosdatlanságra gondolok.. az olyan tudásbéli hiányosságokra, amelyek kis energiával pótolhatóak lennének, s ezáltal számtalan konfliktus elkerülhetővé válna.. mert ugyan ki szeret a másik helyett dolgozni folyamatosan.. egy-két alkalommal még elmegy… de folyamatosan.. arra az okra hivatkozva, hogy „én nem értek ehhez”...(sokadjára...) - de hát könyörgöm, mindent meg lehet tanulni, csak akarni kell.. ezzel több is lesz az ember, én szeretek tanulni, új dolgokat tapasztalni, az ismeretlennel barátkozni és számomra pozitív életérzés valami új tudás.. olyan régi közhely az, hogy mindent el lehet venni tőlünk, csak a tudást nem… a hétvégén én is igyekszem magam a közbeszerzési törvény sokszor (értelmetlenségével) mosolyt fakasztó paragrafusai közé ásni..:D ami mondjuk nem egy igazán színes hétvégi program (persze, az is lesz benne..:D) de élvezem most újra a tanulást, az újdonságot (bár ami azt illeti a téma már nem igazán az, de ilyen gyönyörű megfogalmazásokat.. lehetetlen lenne kihagyni.. főleg, ha az embert „kényszerítik” rá… :D vagyis hát továbbképzésre küldi a főnöke…)
Szóval nem is tudom.. amire még „ugrok” az a gerinctelenség.. a képmutatás.. az álszentség.. az, amikor valaki velünk szemben mézes-mázos, s amint hátat fordítunk, hát szid, átkoz, feketít s áztat bennünket… és ez egy idő után mindenkinek unalmassá válik, s szerintem megfordul mindenki fejében: akkor vajon rólam mit mond a hátam mögött???? És így aztán egy alkalommal ma, amikor is a helyzet úgy hozta, hát kifejtettem a nagyvilágnak és neki is, szemtől szembe, hogy mekkora hiány mutatkozik manapság a gerincességben.. sok mindenkiben… és csak remélni tudom, hogy vette a célzást.. nem tisztem nekem, hogy bárkit is kioktassak, talán csak védeni akarom magam és remélem nagyon, hogy otthon a tükörbe néz és mélyen elgondolkodik – én így nem igazán tudnék nyugodtan aludni…
S még arról talán, hogy hogyan is teremtünk itt néha kripta-hangulatot.. hát ez engem nem igazán zavar.. arról írok, ami jólesik… szeretnék még sok „reggeli”-élményt leírni, mert akkor tényleg és igazán jó kedvre derített egész délelőtt az eset, és valahogyan mindig tudok rajta mosolyogni.. s ma is csak vigyorogva „szólt rám” a kolleganőm, hogy „.. haaaaverkodsz megint…:D” mert szeretem nagyon a gyerekeket, s tetszik az a hivatás, (mondja ezt egy pályát vétett könyvelő…:D) szóval számomra mindig nagy öröm velük foglalkozni…:D, s inkább ritkán írok, de ne ilyet, mint ma…