ezt most csak Neked... :) köszönöm…és nem mondom, mert úgyis csak egyszavas összefoglaló… és tudod is… és nem is kell néha…:) bár néha jólesik… (L)

Ismét kedvemre való zenére akadtam.. olyanra, ami mindig jólesik… jó kis nyugis zene, amit egy-egy eseménydúsabb (szoktuk „intenzív” jelzővel is címkézni…:D) nap után szívesen hallgatok… És ott volt egy szám.. a kérdésekről.. és mert igen.. ha csak…

Iszonyat dühös voltam ma… hangot is adtam neki, pedig ehhez már tényleg kell valami igazán nagyot produkálni.. (bár egy decemberi eset igazán megtanított arra, hogy jobb, ha  kiadom magamból, ami bánt, mert ez a folytonos „inkább nem szólok”, „persze, hát…

az egyik legnagyobb dolog, amit adhatunk és kaphatunk az őszinteség… amikor már nem számít, mert nem számíthat, hogy a másik mit gondol, mert csak az igaz számít, van, amikor már kegyes hazugságok sincsenek, mert nem kellenek… s ennyire őszinték csak kevés emberrel…

És hát ugye vannak a félreértett szavak… amiről mi azt hisszük egyértelmű, s ilyenkor bukásesélyesebbek a leírott gondolatok – amiket személyes kontaktus híján ki így, s más úgy értelmez… szó sincs róla, hogy én tudnék esetleg „vállvonva…

S néha olyan egyszerű dolgokba botlunk… s botlunk el, mert ezek aztán nagy bonyodalmakat okoznak…Olyan egyszerű dolog a figyelmesség, a törődés.. persze a kivitelezés nem mindig, de ha szeretünk, akkor ez nem kérdés… nagyon elcsépelt, de nagyon igaz mondás az, hogy…

Csodára várni tudni kell. A csodát akarni kell… S ha már valamiért tenni nem tudunk, akkor úgyis csak ez marad… bízni és várni… Nem hiszek vallást vagy isteneket, csak a csodát.. -na, jó, ha belegondolok, akkor nem olyan egyszerű ez, de ez más téma... :) - hogy ki…

Félszülősen.. félszülősen minden kicsit más.. másabbak a hétköznapok, másabbak a hétvégék és nagyon másak az ünnepek is…Hétköznapok.. a gondok egyedül, a bajok, s az örömök... :) mindez talán kicsit még jobban összefűz bennünket, mindent együtt…

Vannak homályos érzések, melyek időnként körülveszik az ember lelkét. Főleg ha magányos vagy éppen csak társtalan. Néha harcba szállunk önmagunkkal. Néha türelmetlenek vagyunk, s úgy viselkedünk, mint egy gyerek, dühít bennünket a tehetetlenség, s úgy érezzük nem bírunk…

Először csak incselkedett velem az érzés.. csak kicsit.. csak egy-egy fel-felbukkanó gondolat.. Elmerengeni, hogy milyen volt... és akkor jön az, hogy milyen lenne... Egy ismerős illat, egy szó, egy sor, egy érzés... először csak kicsit.. el lehet hessegetni, de ott ólálkodik a…

Fáj a szívem… nem fizikailag, de nem is tudom, melyik a rosszabb… Mire is gondoltam az utolsó napon? Háát, arra, hogy időnként mennyire úúúútálom az msn-t. Mert olyan igen és mégse. Kicsit becsapás. Na, jó, ha nem lenne, az még rosszabb lenne, mert így azért…

Azt hiszem az idén nem készítek mérleget az eltelt évről.. nem mintha nem lenne mit sorba-számba szedni, nagyon is eseménydús volt ez az év… talán túlzottan is… Nagyon sok dolog történt velem, velünk, ki tudja melyik oldalra mutatna a mérleg nyelve, most azonban…

Olvastam egy írást a recycled depression-ről – vagyis arról, hogy az elhagyottak sokszor boldogabbak, mint az elhagyók… mert talán az elhagyók a gyűlöletbe kapaszkodnak, mintsem szembenézzenek önmagukkal, tetteikkel és elengedni, feledni tudjanak, s élni… Elhagyottak…

„Mert nálatok minden soft meg light meg rózsaszín….” Mennyire becsapás ez így… és nem is így van igazán.. Soft a tüsfürdő és a mosogatószer, light a sajt, a vaj és még nem is tudom mi – rózsaszínnek pedig ott a szappan… Csajos kis világunk…

 „- Szerelemre elég a tört szív?- Hááát most egy egyketted kellene… az enyém mellé, mert az egész is fél, ha úgy nézzük.”Délutáni gondolatébresztő beszélgetés nyomán…Fél a szívem és fél talán… általában tényleg mindig decemberben él,…

  Az eszeveszett rohanásban mégis ki gondolta volna, hogy mi is lesz az egyik legszebb ajándék… persze a lányom csillogó mosolya és öröme, boldogsága, mely nélkül értelmetlen minden – de hát volt ma egy aprócska gondolat, valami, ami igazán nem pénzbe kerül, csak…

De mondd és mégis mi fajta kín ez és mi fajta csoda, mely a lelkünkbe fészkeli magát újra és újra, s minden nap ezt várod s féled szüntelen, és lassan-lassan beléd ég a félelem… és keresed napról napra, néha megállsz körülnézel s egy apró félmosollyal…