Ki tudja, mit hoz az élet, meddig leszünk, hol és miért, 

Meddig leszünk, neki, s magunknak és együtt,

Meddig szeretünk és szerettetünk, meddig simogatják még lázas homlokunk láthatatlan hűs tenyerek, meddig csal még mosolyt arcunkra néhány kedves dolog, s gondolat, meddig öltözteti lelkünket ünneplőbe egy-egy boldog pillanat

Mikor apadnak el könnyeink, vonulnak el a viharfelhők lelkünk alkonyvörös egén

Meddig vagyunk egymásnak itt - az örökben mindig is talán, mert örök ez, ami bennünk él, könnyekben és mosolyokban, s amit másoknak adunk és amit kaptunk - kis csodaként dédelgetünk szívünk egy-egy titkolt rejtekén,

És meddig őrli még lelkünket a kétség, s gyúrja vérvörös fájdalommá szívünket a bánat, meddig, meddig szorítja még torkunk a kétségbeesés

És igen, mikor és ki ad választ arra, ami bennünk ég…