Tudom, hogy a kettő összhangját kellene megtalálni és erre általában minimális esély van, mert persze néha megint -még mindig- álomvilágban élek.. bár ez engem nem szokott zavarni. Lehet, hogy kicsit kritikusabban nézem mostanában a dolgokat, de ki az, aki nem így tenne, miközben lezárni készül élete eddigi legnagyobb fejezetét. Nincs bennem félelem a nyártól, de az itteni dolgaimat szeretném tisztán lezárni. Az ezzel kapcsolatos problémák során volt egy beszélgetésem "jellem és képesség" irányvonallal... 

Mit ér a képesség, ha olyan jellemmel párosul, hogy csak az önös érdekek kerülnek előtérbe? Ha egészen egyszerűen a jellem "hibádzik" semmit sem ér a képesség sem... Mert ezek együtt adják az embert, sőt inkább meghatározóbb a jellem, mint a képesség a munkában is. És nagybetűs az "is", mert mostanában annyit küszködtem ezzel, hogy lassan kezdek belefáradni. Feladni úgysem fogom, csak egy időre elmegy a kedvem az egésztől.. 

Képesség.. bosszant, amikor egyesek ezt papírral mérik.. Kihúzzák magukat, hangoztatják állítólagos "felsőbbrendűségüket", naagy számokkal vagdalkóznak, ami szintén nevetséges, mert azért az összegért nem ők izzadtak meg, amit a szüleik áldoznak a "tudás oltárán"... nevetségesnek tartom, és alapból rettenetesen irritál. A képesség és tudás nem papírfüggő... Diplomát szerezni a mai világban már nem olyan nagy kaland és szerintem sok esetben nincs is értéke. Sok a túlképzés bizonyos szakokon, sok a diplomás fiatal, papírral, tudás és evidensen gyakorlat nélkül, nagyra nőtt öntudattal és csak dolgozni nem akarnak.. Nem tudnak magukkal mit kezdeni, nem tudják hová rakni magukat a társadalomban, nehezen megy a beilleszkedés, azt gondolják sokan, hogy a diploma, a papír arra való, hogy vezető beosztásba kerüljenek, ne kelljen megdolgozni a tudásért, a fizetésért.. Nem tudom, hol romlik el a rendszer, az iskolában vagy a családban, hogy az átlag nem szeretne dolgozni. Mintha az valami szégyellni való dolog lenne.. Valaki nem árulta el nekik a lényeget? Hogy éppen a munkával szerzik meg a tudást? Mert az, amit az iskolapadban tanultak, az ugyan nagyon nem úgy néz ki az életben... És hogy a munka esetleg fárasztó? No, és akkor mi van? Lehet, hogy én vagyok éppen önmagammal elszámolás alatt, de nem bánok semmit.. sem a fáradtságot, sem a "pofonokat".. Én fogok abból profitálni a jövőben is... Hallhatjuk sokat a "kompetencia elvén alapuló oktatást", hát éppen ideje lenne, mert a mai állapot igen siralmas...

Nagyon kellemetlen amikor az esetleges képesség, ami lehetőségeket rejtene magában, olyan jellemmel párosul, hogy zavarba ejtően használhatatlan.. kiaknázatlan lehetőségek. Az effajta pazarlás aztán már szokott zavarni.. És akkor mindig igyekszem "nevelni"... legalábbis akkor, amikor lehetőség van rá... mint például most, amikor olyan embert (kell) szeretnék a hátam mögött hagyni, aki állítólag megfelelő képességekkel rendelkezik a megoldandó feladatokhoz.. csak megint beleütköztünk a jellem-képesség viharba. Alapvetően türelmes vagyok, ritka, amikor ennyire kihoz valaki a sodromból. De reményre adhat okot, ha megjelenik az önkritika. Akkor úgy érzem, hogy talán nem volt hiába való a ráfordított energia...