„- látom, megint írtál…

-…majd elmúlik..

-biztos?

-aha…”

el is szokott.. és most sem érzem úgy, hogy nem fog majd..

néha  van ilyen, aláírom, mert az élet nem mindig a rózsaszín ködről szól.. gond és baj van mindenhol, még akkor is, ha az embert nem veri meg az ég egy kissé kezelhetetlen ex-szel is..

amellett a munka sem egy leányálom, de hát ezzel ugye nem vagyok egyedül..

bajom inkább néha az emberekkel van, vagyis néhány annak nevezett példánnyal, de általában ki szoktam heverni… csak felejteni nem megy, hiába, ez mindig is így fog maradni.. én már megszoktam…

Szóval van egy rakás vidámabb téma is és szerencsére csendülnek a viharok.. bár még az év egyik „legizgalmasabb” eseménye előtt állok – szakmai szempontból, de eeez… ez mindenre kihat…:D,
a vonatkozó érzéseimet tekintve talán az a legtalálóbb, hogy azt sem tudom, élő vagyok-e vagy holt, de mindkét állapotban ugyan optimista, mert elkerülni a dolgot úgysem lehet.. menni kell, aztán pedig… a túlélésért folytatott harcokon utóbb úgyis csak nevettünk – bár furcsa borzongással közben..

volt pár nap, ami szépen elcsomagolok a „boldog pillanatok” dobozba a téli-nyári karácsonyfa alá.. az ilyenekre jó mindig gondolni, megnyugtat, mosolyra húzódik a szám.. néha csak elkalandozom, eszembe jut valami, és még mindig tudok örülni az apróságoknak… Kicsi Kincsem még itthoni „elszólásán”, amiből ő sem tudta, hogy hogyan is magyarázza ki magát – végülis valahol igaza volt, be is fejezte a magyarázkodást egy idő után.. de bármikor jókat tudok mosolyogni amikor a véleményüket fejtik ki, vagy éppen azok megformálásához kérdéseket tesznek fel az embernek.. és néha igen-igen meglepődünk, tagadhatatlanul…