Zűrzavarok és káosz… azok az „azt sem tudom sírjak, vagy nevessek” azon, ami történt helyzetek, miközben tele vagyok aggódással Egyetlenemmel, Kicsi Kincsemmel kapcsolatban.. olyan reménytelennek tűnő helyzet, amelyen az íróasztal mögül nem (sem) lehet a legjobb szándék mellett sem segíteni.. talán a gyakorlati tapasztalat, talán a szélesebb körű ismeretek, talán… annyi talán és annyi megoldásra váró kérdés.. nem szeretem azokat a helyzeteket, amelyek túlnőnek rajtam, amiket nem tudok önerőből megoldani, még ha az elején úgy is tűnik, hogy túl nagy falat, annál jobban inspirál a megoldás irányába, most mégis megálltam ma.. már az este kezdtem úgy valamilyen szinten feladni, ma viszont beismertem, hogy időlegesen feladtam a harcot, jobban mondva nem is, mert soha, csak most már tényleg nem megy egyedül..

Kinek mikor mi hoz enyhülést a fájdalmakra, mikor kell egyedül lenni és mikor nem szabad… most valóban egy kicsit össze kell szednem magam, túllépni a büszkeségen mellesleg, -fejet fel, ki a vízből, tartanom kell magam- s közben elgondolkodni ismét-újra-sokadjára, felmérni a lehetőségeket, mérlegelni a következményeket.. aztán néha csodálkozom, hogyan is jutottunk idáig, s milyen nevetséges néha az egész, főleg akkor, amikor magukat „óverdetop”-nak képzelő emberek vagdalkóznak olyan jogi kifejezésekkel, amikről ezek szerint fogalmuk sincs.. néha valóban nem tudtam ma, hogy sírjak vagy nevessek, talán ez már a tragikomédián is túltesz.. mert ugyan néha már szó szerint röhejes az egész, azonban ijesztő az emberi butaság ekkora mértéke.. s nem csak butaság ez, mert társul itt ehhez már rosszindulat, bosszúvágy és valami, az ép elmén túli is…