RitaVeronika:
Nahát nem lehetett már akárhogy hozzászólni...:)
Szóval csak az utolsó mondathoz reagálnék így, jó... (2009.10.14. 16:12)No, ennek is eljött az ideje..
Rita:
Jaj, igen, igen, igen és igen. Főleg az utolsó két bekezdés. (2008.07.30. 19:26)lezárni...
Rita:
Az első pár sor akár rólam is szólhatna. Pedig mikor ezt írtad nem is nagyon beszéltünk. A sors fi... (2008.07.25. 12:20)Várakozások és próbálkozások..
Rita:
Nem fog rosszul esni, ha ezt a dalt én is felteszem a blogra? Nagyon imádom, de nem szeretném "ell... (2008.05.18. 22:17)tájkép csata előtt...
Azt hiszem, hogy ha valóban így van, ahogyan mondják, miszerint a boldogságért meg kell szenvedni, akkor tényleg maaarha nagy boldogság vár ránk. Mert egyébként nem lenne korrekt ennyit szenvedni a semmiért. Időről időre sajnos előtérbe kerül a dolog, milyen nehéz is lehet egy házasságból kimászni és túlélni egy elvakult ex kicsinyes bosszúvágyból elkövetett őrültségeit. De sohasem lázadok ennyire akkor, ha csak én szenvedek. Egy idő után, miután kiderült, hogy engem már nem tud úgy bántani, soron következő áldozat a gyerek lett. Mérhetetlen, kimondhatatlan düh van ilyenkor bennem, amit néha nehéz is kezelni. Nem vagyok olyan típus, aki rögtön ki is adja magából a haragját, inkább csak nyelem amíg lehet. Aztán alszok rá egyet és higgadtan, megfontoltan... hivatalos útra terelődött a dolog, gyámüggyel és ügyvéddel, aztán lesz miegymás is... Csak belegondolni szörnyű miken kell keresztülmennie egy gyereknek és mennyire távol áll néha a törvény a gyerek érdekétől. És sajnos néha nem is a megfelelő ember ül ama bizonyos íróasztal mögött. És igen-igen határozottnak, talán kicsit "erőszakosnak" is kell lenni, hogy komolyan vegyék a dolgot, mert nyűgös tud ám lenni helyettesíteni a távollévő kolleganőt az ügyes-bajos "ügyfeleivel"... Csak akkor minek ülünk ott, ha én másnap ismét panaszt teszek és nem történik az égvilágon semmi a vállrándításon kívül? Hol van itt a gyermek érdeke? No, de nem baj, fogunk majd így is eleget találkozni... nem is soká.... aztán majd ismételten le lehet szűrni a személyes benyomásokat.. és ennek függvényében megítélni a sürgősséget, fontosságot.. Aztán ha valóban be lesz adva ama bizonyos kereset, akkor én sem maradok válasz nélkül.
Közben azon gondolkodtam, hogy rémisztő azért, mennyire csak a gondok, problémák vannak előtérben, lassan-lassan megint elfelejtünk élni. Pedig történnek pozitív dolgok is, mint például egy várva várt apróság "megérkezése" (jaj-jaj, de nagy öröm!!!!) egy kellemesen eltöltött hosszú hétvége vagy éppen látni egy befejeződött lakásfestést...:) Remélem hamarosan már erre marad több energia.