„Isten várakozói” – Jókai Anna szavaival élve, aki azokat nevezte így, akik még nem találták meg a párjukat…

az egyedüllét, a magány, a várakozás...

sokat gondoltam erre mostanában, nem is szomorúan, inkább csak megnyugvással... arra, hogy talán tényleg túlvagyok a harcokon.. legalábbis egy részén..
harcoltam önmagammal is.. meg a nagyvilággal.. és a harcok még nem értek véget, de nem is vártam mást…

"Isten várakozói"... ízlelgettem a szavakat.. és közben arra gondolok, amit érzek.. olyan ez, mint hazatérni.. ahol ismerős minden zaj, nesz és illat, ahol biztonságban vagy, ad egy olyan nyugodt légkört... persze tele van ez ezernyi izgalommal is, de már egy biztos pont :) (L)

 Az egyedüllét.. a választott és kényszerű formája… De mit ér az ember, ha megkeseredik olyan dolgok miatt, amiben bűntelen? Csak hát menetközben...

Várjuk beteljesületlen álmaink csodáját. Mennyire „gyerekké” tudunk ekkor válni néha, nem segítnek az észérvek, nem kap helyet a racionalitás, a logika, hiszen az érzéseinknek ezekhez ugyan semmi közük… Gyakran olyan görcsösen akarjuk, hogy sikerüljön, hogy ideges kapkodásainkban csak önmagunkra figyelve nem is látjuk meg azt, ami így szépen elsétál mellettünk.. aztán kapunk még egy lehetőséget...

Várakoznunk kell és megtanulunk azt, mert egyszer úgyis mindennek eljön az ideje és mindennek megvan a célja, értelme. A várakozásnak is. A konzekvenciák levonása, a tanulás – önmagunkról leginkább.. És a „gyász idejét” valóban nem lehet lerövidíteni..

 Minden korban mást és mást jelent ez szerintem, ember, kor, érettség és élethelyzet-függő..
saját várakozásaimra gondoltam... mert a várakozás alatt annyi, de annyi arcunk van... várakozunk türelmesen, türelmetlenül, aztán egyre inkább akképp, aztán perlekedünk a sorssal, néha megadjuk magunk, a várakozás, az effajta várakozás talán inkább egy folyamat, ami végén megnyugszik az ember, hogy józanul tekinthesse át az elmúlt időszakot, hogy egyre inkább tisztában legyen önmagával és azzal, hogy mire is vár, talán kicsit az értékrendek is átrendeződnek.. nem is tudom, csak jár az agyam, kavarognak a gondolatok és levettem a pórázt az ujjaimról...

 A várakozás  értéke – vajon gondolunk-e arra, hogy a várakozásnak értéke van – ami aszerint változik, hogy mi a várakozás tárgya…

 ”A legmélyebb és legigazibb vágy annak a vágya, hogy közel kerüljünk valakihez. És ettől kezdve elindul a láncreakció, a férfi és nő elkezd játszani.

De ami előtte volt- a kölcsönös vonzalom, ami egymás felé lökte őket -, az megmagyarázhatatlan. Ez nem más, mint az érintetlen, tiszta vágy. Amikor a vágy még ebben a tiszta állapotban van, a férfi és a nő beleszeret az életbe, minden pillanatát a legmélyebb hódolattal élik át, és izgatottan várják, mit ünnepelhetnének meg legközelebb.

Az ilyen emberek nem sietnek, nem hajtják az eseményeket meggondolatlan cselekedetekkel. Tudják, hogy a szükségszerű úgyis bekövetkezik, hogy az igazi mindig megtalálja a módját, hogy megmutatkozzon. És amikor elérkezik a pillanat, nem haboznak, nem hagyják ki a lehetőséget, nem vesztegetnek el egyetlen mágikus pillanatot sem, mert tisztában vannak minden egyes pillanat fontosságával.”  (Paulo Coelho - 11 perc)