Hááát az is megesik. És nem csak úgy, mint amikor a kedves „kollega” szól, hogy a pénteki munkaidő végén még lenne egy kis dolog – és már mennék és majdnem a sírás vesz elő… van ennek egy jóval poénosabb oldala is…

Először is úgy kezdődött, hogy a saját pizsamámat tettem ki a csajnak este. Van ugye egyforma pizsink (méretben sem túl nagy a különbség) és csöppet sem tartom cikinek, hogy ő 8 éves, én pedig 30, és mindketten cicás pizsamában lazítunk néha esténként… szóval előcammog Kicsi Kincsem a fürdőszobából, fülig érő szájjal, nagyban kuncogva és megkérdezi, hogy komolyan gondoltam-e és hogy övé lehet-e most már az én pizsamám és ugyan aludhatna-e kivételesen mégis abban.. Persze jót nevettünk és megfogadtam, hogy legközelebb azért jobban figyelek – a fél szekrényemre már így is leadta az „igénylését”..:)

Ennek folytatásaként másnap természetesen fonákul vettem fel a pulóveremet, ami  néhány óra múlva fel is tűnt (és nem csak nekem akkor…:D) bár valóban nem volt túl feltűnő… aztán jöttek a blöblölö-be fulladt mondatok.. a félreolvasott szavak és amikor már tényleg nehéz értelmes magyar mondatokat összerakni.. az ilyen napokból aztán maradnak évekre szóló „szállóigék” is.. de természetesen szükséges az is, hogy minderre nyitott legyen a társaság..:)

Jön a „pihent”, aztán az „igen pihent” kategória.. amikor már mindenen csak nevet az ember és a szellemi túlélésért küzd.. de egy évek óta összeszokott csapatnál ez sem probléma…

És végre péntek, nagyon péntekes péntek, de legalább hétvége jön – bár ez sem garancia semmire..:D – aztán a 77 éves nagymamámtól megkapom az igazi jótanácsot: „vegyél olyan szürke dobozos energiaitalt, nekem bevált…” hááát… erre no comment…:D