ahhoz, hogy kiverje a biztosítékot..
Nem akartam azt, hogy mint egy virtuális boxzsákot használjam ezt a blogot.. van erre más fórum, lehetőség, ezt inkább hanyagolnám itt. De a múlt héten annyit forrongtam, panaszkodtam és olyan szinten voltam felháborodva, amire mostanság nem volt példa..

Egyrészt megadta az alapot a munkahelyem. Soha nem a munkával volt gondom, azonban lassan nagyon nehezen, egyre nehezebben bírom magam motiválni. Ezt álmomban sem gondoltam volna, viszont olyan dolgok sorozata játszódott le, telítődve az elmúlt évek sérelmeivel, hogy elszakadt a cérna. Nem szóltam semmit, egyszerűen úgy éreztem, hogy kész vagyok. Eltelik még 85 nap és vége. Ha nem az állna előttem a nyáron, mint ami, akkor nem mentem volna dolgozni. Nem mondtam volna fel, csak táppénzen lennék. Ráadásul nem is ok nélkül.
Felháborítónak tartom amikor emberhez méltatlan helyzetbe hoznak valakit. Nem csak magamra gondolok, sajnos úgy érzem a munkahelyemen nagyon nagy morális problémák vannak, és már régen nem arról szól az élet, mint amikor idekerültem. Valahogy itt már nagyon nem akarok dolgozni. Tudom, máshol is vannak gondok. De hogy éppen egy ilyen munkahelyen, ahol "orvosok" vannak, ott történnek olyasmik az emberrel, mint nálunk sorozatban?! Legyen az kismama, rosszul lévő beteg és úgy általában bárki. Pedig "ők" állítólag letették a Hippokrateszi esküt, az emberek gyógyítására... ezzel szemben.. leírni is szégyen lenne. Talán lassan a sok "honatyának" (mert ugye ezt is muszáj idézőjellel írni sajnos) ideje lenne embervédelmi törvényt is kidolgozni... Ráadásul lassan már nem csak diplomában, annak számában, hanem centiben is mérjük az embert - ezen már szó szerint csak kínunkban röhögni lehetett. Részleteket inkább nem írnék. A gondolat is dühít, és ez nem túl előnyös állapot.

A másik dolog, amit megfogadtam, hogy a politika miatt nem fogok idegeskedni. Nem lenne szabad senkinek sem, nekem sem, és lassan tényleg nagyon ideje lenne magamat is nézni a nagyvilágban, mert a gyerekemet fel is kellene nevelni. Igazság szerint a közéleti hírekben nem vagyok mindig 100 % otthon, de nincs mindig időm, erőm ezzel is foglalkozni. Kellene többet, akkor most nem kellett volna ennyi időt a "ki kicsoda és mit akar" kérdéskörre fordítani, csak hát nem ez szerepel a "fontos dolgok"-toplista élén. Talán hirtelen kicsit  nagyon bele is merültem. Aztán pedig nagyon fel is háborodtam, de ki az, aki nem. A tervezeteket olvasva alig kaptam levegőt. Tudom, hogy vannak dolgok, amikre rákényszerül"ünk" a jelenlegi helyzetben. Csak azt tartom a leginkább dühítőnek, hogy a közeljövőben még mekkorát fognak rántani a családokon. Ebben a "hitelországban" így is rengeteg családot sodort a csőd szélére a gazdasági válság a devizahitelek miatt (én is sűrűn kapkodtam a levegőt, de a szerencsések közé tartozom a családom miatt), de ha valóban valósággá válnak az elképzelések.. az tragikus. De arról miért nem lehet hallani, hogy kisebb lesz a parlament és a képviselők miért nem vállalnak arányosan a terhekből? Nincs teljes rálátásom a politikára, meg sem merném ítélni, hogy milyen gazdaságpolitika lenne a helyes, de azt azért szeretném látni, hogy egyenlőek vagyunk.. (persze, hogy nem, tudom, de hát ilyen a világ..), emberek. Mert nem hiszem, hogy csak 10 x-párti képviselőnek lesznek egzisztenciális problémái. Aki szegény, az még szegényebb lesz. Dédivel beszélgettünk erről.. milyen igaza volt, amikor azt mondta, hogy azt ígérték, hogy nem tart sokáig a válság.. fél év után egy év jött, aztán kettő... de egy anyának egy nap is sok, ha nem tud kenyeret adni a gyerekének.. és hány ilyen lesz....