Olyan jó lenne már néha egy kis csend,

nem elfutni a gondok elől, csak egy kis pihenő,

görcsök nélkül levegőt kapni,

kicsit letenni a kétségbeesést,

helyet találni a megválaszolatlan kérdéseknek,

kicsit csak a napos oldalt látni,

hagyni pihenni a gondokat - és viszont,

tudni csak örülni, nem gondolni másra,

levetkőzni a kétségeket,

a reménytelenség sápadtságát,

nem hallani a kiszolgáltatottság hangtalan kiáltásait..

szeretném, ha a múltam temetett fejezetei

nem hasítanának belém ilyen hirtelen,

ha a sarokban nem bújna félelem…