Nem tudom miért éppen most volt így… nem az első vagy második, sokadik alkalommal voltunk „otthon” az elmúlt bő egy év alatt, de soha, soha nem volt ennyire rossz elindulni. Tavaly talán még az újdonság varázsa volt erősebb – arra emlékeztet, amikor Kicsi Kincsem szokott be az óvodába. Az első héten minden rendben („Megjöttem!” felkiáltással szaladt a konyhás néni ölébe), még a másodikon is, aztán a harmadikon volt az, hogy „Ne mááár, ez most már mindig így lesz???” Talán a tudat, hogy idén már csak kétszer tudunk menni, talán a fáradtság, nem tudom, de nagyon összeszorult a gyomrom, amikor elindultunk. Hiába van szinten minden nap telefon, az mégsem olyan.. sok a kilométer, kevés az idő… valamit áldozni kell, mindig… Nem adnám a mostot, az ittet, az együttet semmiért, tudtam előre, hogy mivel jár és nincs is ezzel semmi gond.. Csak egyszerűen az előző életemből hiányzik néhány dolog, amit akkor is nehezen hagytam ott, ami miatt sírt az egyik szemem, míg a másik nevetett…

No, de harcra fel, már szerda van.. :)