ő jutott eszembe, ahogyan a dolgaimat sorba szedtem... illetve ahogyan éreztem magam közben.. mert azért az ugrás a hirtelen jóba azért mégis csak más.. (jó-jó, tudom senkinek sem fenékig tejfel az élet...) közös vonásainkat elemezve arra gondoltam, milyen jó is lenne egy kicsit…

„Isten várakozói” – Jókai Anna szavaival élve, aki azokat nevezte így, akik még nem találták meg a párjukat… az egyedüllét, a magány, a várakozás... sokat gondoltam erre mostanában, nem is szomorúan, inkább csak megnyugvással... arra, hogy talán tényleg…