ez általában nagyon nincs a mostani fiatalságban.. és most nem akarok bántani senkit, mert merem még hinni, hogy a probléma általánosságától eltekintve nevelkedik azért még normális értékrenddel is kisember, fiatal...
Konkrétan arra gondolok, hogy nem nagyon van mostanság alázat a fiatalságban (no, ha magamat is tekintem, akkor az már a kicsit idősebb fiatalság). Nem feltétlenül azt értem, hogy térden csússzunk a másik előtt, nézve annak korát, nemét, rangját, tisztét - mindössze pusztán már emberi mivoltát is feledik egyesek a másiknak.. Mert én sem esem hasra attól, mert valakinek felsőfokú végzettsége van és nekem nincs. Nem jelent az égvilágon semmit, maximum csak annyit, hogy neki kicsit szerencsésebben alakult az élete, talán több lehetősége volt. Mellesleg elvileg csak az nem lehet, ami már elmúlt.. (no, valahogyan ebben sem vagyok mindig biztos, de elméletileg így van..) Vagyis hát nem érzem magam ettől kevesebbnek, mert azért szeretnék ezen én is "túlesni" - de nem azért, hogy papírom legyen, hanem mert szeretnék többet tudni arról, ami érdekel.
Nehezükre esik köszönni - könyörgöm: bejön, néz bambán, megszólalni alig tud és állítólag (és elég sok esély van rá) orvos lesz belőle nemsokára.. jesszusom, csak beteg ne legyen az ember... nem mondom, hogy ez a 100%-ra vonatkozik, de sajnos elég általános probléma..
és ha más területét nézzük a fiatalságnak, vagyis nem az orvostanhallgatókat, az is siralmas.. 
Talán csak az a probléma, hogy a szűkebb (mindennapi) környezetemben van erre túl sok elrettentő példa.. Az, hogy nincs néha az emberekben alázat, tisztelet a másik iránt, azt hiszem úgy csapódik ez le, hogy amellett nincs bennük hála sem.. Nem vagyok én szent életű és tökéletes, de örülök neki, hogy (no, néhány dolgot leszámítva, amit nem tartok annyira tragikusnak, inkább naaagyon is intő jelnek) egészséges vagyok, van egy tünemény gyerekem, van hol laknom és van munkám és még ami nagyon fontos, van mellettem valaki, akit nagyon szeretek, van "másik felem". Vannak szerencsések, akiknek ez egyből sikerül. És vannak, akik a "rész-sikereknek" sem tudnak örülni. Pedig ha jobban belegondolnának, kellene. 
Mellesleg pedig csak az a gond, hogy az általam nagyon kedvelt fiatalság azt hiszi, hogy egy diplomával automatikusan mindent tud, hasra esik előtte a nagyvilág, mert szép, okos, ügyes nagyfiú/nagylány.. pedig jajj, de nagyon nem.. egyetlen papír sem helyettesíti a gyakorlati tapasztalatot és a saját magunk által megszerzett tudásnál pedig nincs biztosabb.. egy-egy vizsgán (állítólag nem csak "egy-egy"-en) át lehet jutni, csinosan, szépen mosolyogva, a megfelelő kapcsolatokat gondosan ápolva.. aztán belecsöppen a "való világ"-ba és idővel rájön arra, hogy dolgozni is kell(ene).. persze jobban tetszene a hangzatosabb munka, ami mögött nem is sejti, hogy ugyanúgy kell dolgozni és nem lehet linkeskedni, mert például egy pályázat azért nagyon komoly dolog tud lenni, főleg ha az ember a nevét is adja hozzá. Nem is értik, csak a "könnyű pénz - kevés munkát" látják benne.. Valahogy valami távoli ködös fogalom a felelősségtudat...
Sajnálom őket, lebecsülik a munkát.. az pedig, amihez elméletileg nem kell diploma... az valahogyan büdös... nem olyan hangzatos, nem "menő".. pedig azt is meg kell csinálni.. ráadásul nem is fizikai munka, inkább csak nagyon sokrétű és aprólékos... alapköve a napi életnek. A munka pedig kell. Nem csak bevételforrás kellene legyen, mert akkor szenvedés az egész, meg kellene látniuk az értelmét annak, amit csinálnak, csinálniuk kellene.. 
De most mindenki diplomát szeretne, alig munkával nagyon sok pénzt keresni.. nem tudom mi lesz így.. olvastam blogot és rengeteg kommentet a felsőoktatással kapcsolatban és nekem is bajaim vannak vele... mert nagyon sok szakon túlképzés van, teng-leng nagyon sok diplomás fiatal és nem tud magával mit kezdeni.. aztán előbb-utóbb arra kényszerül, hogy dolgozzon, sőt, "lealacsonyodjon" közép szintre - no, hát ebből sem sok jó sül ki.. és sajnos nem sokkal fiatalabbak nálam, de meglepő.. nem akarok általánosítani, mert az butaság lenne, a saját korosztályomban és az idősebbeknél is tapasztalható, hogy van, aki nem szeret dolgozni, és sok a lelkes fiatal is. Csak inkább túl sok ilyen példát látok magam körül mostanában, amit én maximálisan nevelési problémának tartok.. Önállótlanok, hisztis, dacos kisgyerekként viselkednek huszonévesen.. ekkor már kicsit ciki a dackorszak... És sürget az idő is, mert telik, szinte repül és nekem át kellene adnom a dolgaimat, tudásomat.. 4 hónap után elfogy a türelmem.. mondja valaki azt, hogy ő másképp lenne.. úgy érzem, hogy a tudás magja terméketlen talajra esik, akarat nélkül nincs tanulás.. én kitehetem a lelkem, ha ő nem fogja fel, hogy én már nyártól nem leszek.. és nem leszek elérhető sem... a tudáshoz kevés a tanítás - ahhoz tanulás is kell.(ene)