Vannak, szeretem őket. Néha terjedelemre súrolják a kisregény határát, főleg ha egy-egy mélyebb "értekezés" folyik, de "életképeink" című novelláskötetként is biztosan ki lehetne adni őket.. Pedig most nem is erről akartam írni, hanem "hűtlenségemről" és arról, amit itt fogok hagyni. És ami miatt szívesen fogok néha visszajönni ide. Ehhez viszont sk. képanyagot kellene gyűjteni, ami még odébb van kicsit..

Szóval a barátnős levelek. Néha írásra is ösztönöz egy-egy téma, aztán ha más lehetőség nem adódik, akkor emilben osztjuk meg egymással a gondolatainkat - bár az összeülős-beszélgetős délután/este a megfelelő "adalékanyagokkal" azért mégis csak jobb... Örülök neki, jó, hogy van, vannak olyan dolgok, amiket az ember alig valakivel oszt meg, viszont akkor biztos lehet benne, hogy nem nézi az illető teljesen zizznek, még ha első hallás/olvasás alapján annak is lehetne tartani. Most is volt ilyen levélváltásunk és a kapcsolodó gondolatok mellett jólesett "kiírni " magamból néhány dogot, nagyon kell néha az örömöket is megosztani. De az is előfordul, hogy az ember mindössze meghallgatást, vagy éppen megértés, megerősítést vár. És van úgy, hogy erre néha kifejezettem csak egy barátnő "alkalmas". Emberi kapcsolataink igen bonyolultak, aztán pedig a kiváltott érzéseket mellesleg nem éppen az illetékessel osztja meg az ember.. :)

Mostanában kicsit másképp szemlélem a környezetem, mégis csak vannak emberek, dolgok, amiket sajnálok majd itthagyni... még szerencse, hogy a mai világban a távolság nem kihívás...:)