Néha kell, néha kár… átsegít nehéz időszakainkon és néha pedig önmagában teremt bajokat – valahogyan így vagyok ezzel még mindig, bár bőszen gyakorlom az önuralmat. És hát panaszra sincs okom, mert ha mostanában bárki megkérdezi, csak azt tudom felelni, hogy köszönöm, jól vagyok, de igazán és nagyon…

 De… mi lenne, ha tudomásul vennénk, hogy így, most is, korlátok közé vagyunk szorítva és az öröknek határt szab az idő és egyszer úgyis vége, akkor most hogyan is, hogy majd csak feleannyi dologra mondjuk – jajj, azt miért nem? Döntésünk a mostban mit hoz majd a majdban és mi mennyit változunk addig és ami most jó, az lesz-e még jobb vagy elkapkodott szájhúzásaink és ráncolt homlokunk „gyümölcse” vár…

 És szokás szerint ott van az a sok „ha”, „hogyan”, „talán” és „miért”…

 Fáradt pillantásaink mögött miféle kérdések cikáznak, távoli tekintetünk fel nem tett kérdésekkel épít falakat…

 De a mostban csak a szépet és a jót látva fátylat borítok kissé borúsabb magamra..

Néha eljön a programfrissítés ideje és ajánlatos letölteni az újításokat…