ő jutott eszembe, ahogyan a dolgaimat sorba szedtem... illetve ahogyan éreztem magam közben.. mert azért az ugrás a hirtelen jóba azért mégis csak más.. (jó-jó, tudom senkinek sem fenékig tejfel az élet...) közös vonásainkat elemezve arra gondoltam, milyen jó is lenne egy kicsit beszélgetni vele - kac-kac... Megkérdezném tőle, hogy ő mégis hogyan érezte magát amikor a királyfit várta és amikor megtalálta, milyen volt az első este a bálban, nem félt-e az újtól, a jótól? Mert mégis csak nagy dolog volt az is, honnan hová és hogyan... Királynénak lenni sem lehetett sokkal könnyebb, mint három emberből családot varázsolni.. (bár azt hiszem jó úton haladunk, már csak a hétköznapok hiányoznak - "live", nem "online"...) És hogyan gondolt aztán a gonosz mostohára?

Most már azért kicsit nyugodtabb is vagyok, bár az izgalmasabb rész még inkább most jön... de mindez már csak egy vállrándítás - már enyém a világ... ezek már csak technikai részletek.

Nem tudom a mostani életem mennyire fog "visszahúzni" és marasztalni, tudok-e végül szépen elindulni.. vannak, nagyon vannak dolgok, amiktől tartok, de akkor már nem leszek egyedül... semmilyen értelemben sem.