Olyan jó lenne már néha egy kis csend,
nem elfutni a gondok elől, csak egy kis pihenő,
görcsök nélkül levegőt kapni,
kicsit letenni a kétségbeesést,
helyet találni a megválaszolatlan kérdéseknek,
kicsit csak a napos oldalt látni,
hagyni pihenni a gondokat - és viszont,
tudni csak örülni, nem gondolni másra,
levetkőzni a kétségeket,
a reménytelenség sápadtságát,
nem hallani a kiszolgáltatottság hangtalan kiáltásait..
szeretném, ha a múltam temetett fejezetei
nem hasítanának belém ilyen hirtelen,
ha a sarokban nem bújna félelem…