Életünk furcsaságai, a "játék", amit az érzéseink játszanak velünk - játék, mely véresen komoly - néha vicces, néha fáj. Összekuszálódott gondolataink útvesztőjében vakká tesznek bennünket, s lássunk tisztán, döntsünk visszavonhatatlanul - hát hogyan így, mikor az ég sem mindig kék..

Az édesek és a keserűk, a biztosak és a kétségek között.. ki tudja mit hoz egy-egy döntésünk, és hogyan lenne igazán jó… nem tudom, talán jó lenne előre látni az időben, hogy tudjuk mi a helyes, de nem is, kell ez a játék, hogy megérkezzünk igazán.. az átmenő állomásra, mert hát ki tudja mikor ér végérvényesen véget minden… de addig is, játsszunk tovább..

És nekem most ez a játék tetszik a legjobban, Veled..

És néha tényleg gyereknek érzem magam melletted és mint egy lökött kamasz tudok örülni mindennek és nincs más bennem csak az öröm és boldogság és a vágy, mert jó lenne igazán látni és érezni és veled lenni többet. És nagyon jó, amikor itt vagy, valóban izgalom és nyugalom egyben és sok érzés kavarog bennem  - olykor türelmetlen vagyok, de igyekszem türelmes lenni, mert nem szabad tudom egyszerre mindent, de olyan jó lenne, ha látnánk előre, hogy az életünk hogyan alakul..

Amikor vannak üres perceim - mint amilyet ma délelőtt csináltam magamnak, mert sajna nem terem a fán - akkor beleolvasgatok egy-egy régi beszélgetésbe és akkor egyszerre megelevenednek a sorok és emlékszem, újra átélem.. szóval hát eszembe jut minden, ami rég volt… most ráakadtam egy beszélgetésre, az nyomot hagyott bennem egyébként is.. rég volt már, még novemberben - s erre mondom én, hogy rég, hiszen olyan ez, mintha már ezer éve lenne - és tényleg, Kedves, emlékszel még, amikor egy héttel az első találkozásunk előtt...? :D

Szeretek néha belebújni ezekbe a sorokba amikor úgy érzem kell vagy csak éppen kedvem van hozzá.. és most nem tudom, hogyan lesz, de olyan jó Veled..