Tegnap délután óta csend van.. szokatlan.. főleg akkor, amikor valaki folyamatosan emberek  között van.. szokatlan még mindig az egyedüllét, az időnként gyerek nélkül töltött hétvégék – pedig így van ez már jó ideje, de nem bízom abban, hogy ez valaha is megváltozik. Persze a csend csak képletes, hiszen „zaj” az mindig van, vagyis zene.. :) viszont igyekeztem kicsit pihenni.. előre, mert holnapután kissé megnő a „népsűrűség”, az egy négyzetcentiméterre jutó családtagok száma.. :) Örülök neki, kicsit összejön a család – bár a létszám nem lesz teljes, talán majd legközelebb…

Addig most csend van.. zene minden mennyiségben és műfajban, olvasás (minden mennyiségben és műfajban), jóleső bambulások és egyéb „kényeztetések”.. :) fahéjas kávé, kakaó – aztán jött a Moldva és már nem csak bambultam, hanem a belső szemhéjamon peregtek a képek… :) Nincs telefon (csak a gyerek), nincs munka (mert az mostanában túúúúl sok van), nincs nyüzsgés.. kell egy kis szussz…

És még mindig csak ott tartok, hogy egyszerűen jó.. jó együtt és jó várni (bár az kevésbé).. nyugalom van és mégis izgalom, bizonyosság van és vajon hogyan lesz, türelem és türelmetlenség… biztonság van és nyugalom. Csend, olyan jólesősen. Sok-sok beszélgetés, véget nem érően, valahogy mindig van miről és ez olyan jó, megnyugtató.. közös gondolatok, az öröknek eltett pillanatok…  Az érzések túlnőnek a szavakon – leírhatjuk őket, de nem adják vissza azt, amit érzünk – talán néha kimondva közelebb állnak ahhoz, amit kifejezni szeretnék, és akad azért néha egy-egy pillanat, amikor talán, igen… Úgy érzem ajándék ez… Az ünnep nélküli ünnepnapok…