Telnek a napok, hetek – aztán a hónapok is észrevétlenül. Mozgalmas életet élünk, vagyis hát inkább intenzívet, emiatt annak is örülök, ha a verbális kommunikációm elégségest kap az élet iskolájában, az írás marad az utolsónak. Még mindig munkamán vagyok, hiába… és itt kellene még sorolni, hogy (remélem látszik) családmán, hobbimán, stb.... Szeretem azt, amit csinálok, emberek között lenni és ez az elmúlt másfél év után már valahogyan természetes, hogy részem az, amit csinálok – sokkal többet fektettem bele magamból, (időt, energiát) családból, hogy ne menjen jól. Olyan ez is, mint egy házasság, hiszen rajtunk múlik, kevesen vagyunk, az emberi tényező, az emberi kapcsolat nálunk szinte mindent visz (illetve hoz.. :) ) De talán erről máskor.

Szóval munka van, de azért család is. Igaz, kicsit mormotább vagyok, mint régen voltam, de azt hiszem a napi átlag min. 10 óra munka után ez azért nem is csoda, főleg, hogy gyakran csúszik bele hétvégébe is.

Szépen vagyunk, magyarázkodom magamnak, hogy miért nem jut több időm írni, miközben lenne miről, mert ugye nálam a kérdés, kérdezés, azok boncolgatása az mindig is lételem volt. Érteni akarni persze nem különös dolog, nem is egyedi. Nem hiszek igazán a horoszkópokban, de az talán nem újdonság, hogy bizonyos jegyeknél az egyszerű dolgok sem mindig evidensen azok… :D Jó, hát díszes  családi örökséggel (ökörséggel? :D) indulva mindig is önjáró voltam és mindig is szükségem volt időre megélni dolgokat, bele- és mögé látni aztán tovább is, kialakítani saját kis világomat a valóban. Ez most sincs másképp.

De jól vagyunk. Örülök. Hálás vagyok, hogy végre…