mint ahogyan mindennek egyszer, de hagyom is inkább az örök közhelyeket..
 Lényeg a lényeg: túlestünk a költözésen.. mármint a város-város viszonylatában végzett logisztikai folyamaton. A lakáson belüli "találjunk helyet mindennek" (jelenleg) kétszemélyes mozgalom lelkes tagjaként reálisan felmérve a terepet derűsen jegyeztem meg, hogy talán karácsonyra készen is leszünk... erre reagált kedves barátnőm azzal, hogy pakolgatni ráérünk - ott az egész élet... Ebben persze igaza is van - és remélem, hogy mire mindennel végzünk és úgymond "be is lakjuk" a lakást, ami ugye egy hosszabb folyamat eredménye - akkor ismét tereprendezésbe kezdhetünk.. :-) de mindent csak szépen sorban... :)
Most még mindig a laptoppal küzdök (igazából írhatnék asztali gépnél is, de az kicsit nehezebben lenne kivitelezhető az erkélyen), mert folyton "rálóg" a kezem a touch-padra és alig győzöm megtalálni hová is írok ilyen nagy lendülettel... :D De mégis inkább csak ez legyen a legnagyobb problémám..
Lassan-lassan pihenni is lesz időm. Nem csak fizikailag. Túljutok a hány-zsák-van-még, mit-hol-láttam, ezt-sem-találom, ezt-hová-kellene-rakni, úúúúútálok-költözni című zenésített felvonásokon. Régóta vártam már. És jó. Nem lett volna szabad tovább várni. Szeressem az új helyzetet. Tudok a konyhaablakban reggelenként a napfelkeltét bámulni, gyönyörű, ahogyan Nap előbújik a Mátra mögül és jó este az erkélyen a lemenő Nap sugarait érezni a csukott szempilláimon keresztül. Csend, béke, nyugalom. De mindez semmi ahhoz képest, hogy jó érezni, hogy bármikor itt van velem, mindig, csak egy karnyújtásnyira...