Nálunk valahogy soha nincs lazább időszak, de most igen-igen felpörögtek az események..:D Úgy az összes hadszíntéren…

Ügyetlen próbálkozásainkon bambulok.. ahogyan csak mennénk, de mégsem indulunk.. tudjuk, hogyan kellene, mégis másképpen.. vagy amikor szólni kellene és hallgatunk, nem kérdezünk, nincsenek válaszok  - néha pedig éppen fordítva: a hallgatás helyett inkább hangunkat hallatjuk – zavarunkban, félelmünkben, magunkat nyugtatva, talán nem is arról, amiről kellene, talán éppen az ellenkezőjéről… mást mond a józan ész és mást súg a szívünk, mert érzéseink ha kell, ha nem, ha kényelmes, ha kevésbé - akkor is vannak, és hát hogy mikor milyenek,  abba sincs nagyon beleszólásunk… persze nem árt, ha nem uralkodnak rajtunk, de döntéseinkben mindig-mindig jelen vannak.. vagy azért, mert alapjául szolgálnak, vagy azért, mert másképp cselekszünk és akkor igen mély nyomot hagynak.. És néha félig festett képeket hagyunk magunk mögött – miért is? Nemtörődömségnek tűnő dolgaink mögött vajon mi van? Úgy őszintén, igazán…

Menni kellene, nagyon, folyton ezt érzem, de szeletelgetem a túl nagy falatot… nem tudom mikor lesz akkora, hogy végül tényleg asztalt borítsak.. no, várjunk még kicsit.. de szabadulni szeretnék már… több idő kellene az igazán fontos dolgokra...