„- Szerelemre elég a tört szív?
- Hááát most egy egyketted kellene… az enyém mellé, mert az egész is fél, ha úgy nézzük.”
Délutáni gondolatébresztő beszélgetés nyomán…
Fél a szívem és fél talán… általában tényleg mindig decemberben él, tele fene nagy szeretettel, bár néha előfordul, hogy valóban nincsenek előítéleteim és valóban mindenkit egyformán utálok - na, jó, néhány embert kivéve, akiket soha… :D és ez nagyon-nagyon ritka ám..:D (ilyenkor igyekszem elvonulni a világtól és kialudni magam..:D )
Szóval hát egyszerű halandók életét élve keresem én is azt, ami mindenkit hajt talán… nem is igazán a másik felem, nem vagyok magányos, életképes vagyok minden tekintetben, csak az az egy dolog zizis kicsit... ami szokott lenni… másképpen mi vinne harminc évesen a sírba néha... :D no, nem baj, mindennek meg van az oka és az okozója, leszek hát én is az… :D
Néha kicsit hasba akasztom a nagyvilágot, bármit, csak ne hétköznapit, megszokottat, szürkét.. :D
Rám kell néha hagyni, nem bántok én senkit, csak magammal vagyok békételen... :) Nehezen hajtom már igába a fejem, sőt a szívem is - sok hely van benne, sok emlékkel...:) melyik milyen… :) de hát ilyen a világ... nem jó az, amelyikben élünk, sokszor elvágyódom… jó lenne néha-néha elbújni, nem foglalkozni mással, csak olvasni, olvasni, olvasni és írni, festeni, formát, szót, színt adni annak, amit érzek... de köt a való, a mindennap, a feladat, a kötelesség – s egy valami, ami miatt önként nem megyek, a lányom… pedig jó lenne néha kizárni a világot, s pihenni lélekben főleg… most is van ez így néha, csak oly kevés... no, hát ennyi jut a világ pozitív feléből s magamból magamnak – s mert jó lenne érteni oly sok mindent, hát kell ilyen is…
És van, aki megpróbál elviselni, bármilyen vagyok… merész vállalkozás, mikor saját anyám is hangoztatta gyakran, hogy nem vagyok egyszerű eset és időnként közérthető… :) de végülis egyszer mind megtaláljuk talán kit keresünk, még ha nehezen is, félve s tagadva, de lelkünk mélyén már végre megpihenve, hogy igen, most, talán… :)
