A múlt héten mi is átestünk a náthás, torokfájós, szétmegyafejem állapoton. Kicsi Kincsem pénteken kezdte - bár láza nem volt, elég ramatyul nézett ki. Szombat reggel a szemeszterindító első kinek-mi-gondja konzultáció előtt - mivel a házipatika 10 éves gyerekre hitelesített készletét majdnem teljesen feléltük - irány a gyógyszertár. Nem voltak sokan, épp csak egy ember volt előttem a sorban, de kicsit lassan haladt. Evidensen késésben voltam, emellett az sem dobott fel, hogy a gyerek nem lát ki a fejéből. Ekkor hangzott el az, hogy "ne haragudjon, megengedné, hogy maga előtt kiváltsam a receptemet?" a hanghoz egy idősebb néni tartozott. "a sütőben hagytam a süteményt". Nagy levegő egyszer, aztán még egyszer... "én pedig beteg gyereket hagytam otthon, de ha tetszik gondolni, tessék elém állni..." és a néni úgy gondolta, hogy neki tetszik... aztán pedig megosztotta a gondolatait a pénztárossal (még szerencse, hogy én nem tettem), hogy még hétfőig elég a gyógyszere, de biztos, ami biztos...

Ezek után visszafogtam magam (és nem gáncsoltam el), gyorsan megvettem amire szükségünk volt - azt jobbik felem hazavitte, miután engem kirakott a sulinál. Én pedig háboroghattam magamban még kicsit, hogy hogyan lehet ilyen valaki, kérdés-e a beteg gyerek kontra tepsi sütemény... Persze nem általánosítok, csak már éppen a kirívó esetektől van ki a könyököm...